Hazatérés

4 napra visszamentem a táborba. Szerencsére másnap nem kellett sokat dolgozni. Mivel elég meleg volt, az igazgatónő mondta, hogy fél 3kor befejezhetjük a munkát. Ennek nagyon örültem, hiszen annyira éreztem az időeltolódást, hogy ebédkor kb. hozzám sem lehetett szólni, mert nem értettem meg semmit. Este nem éreztem, hogy álmos lennék, 11 után feküdtem le aludni. Másnap reggel viszont annál rosszabb volt a kelés, és munka közben is éreztem, hogy bármelyik pillanatban elalhatok. 

Hogy miért is mentem vissza 4 napra? Csakis az esküvő miatt. Jó pénzt jelent, bár sok munkát is. Csak nem ezen a hétvégén. Nagyon csodálkoztam, körülbelül semmit sem kellett csinálnunk. Néhányszor pakolni kellett pár darab asztalt meg székeket, aztán ennyi. Az egész esküvőt így jellemezném :D egész végig az irodában voltunk, gépeztünk, filmet néztünk... mi jól jártunk, az már biztos :D 

Vasárnap viszont Lacival felkerekedtünk, és hazajöttünk Magyarországra. A nagy búcsúzkodás után David vitt ki minket Winstedre, hogy felüljünk a New Yorkba menő buszra. Az elején beszélgettünk kicsit Lacival, aztán bealudt, úgyhogy elkezdtem telefonozni. Miután beértünk a Port Authoritybe, elmentünk az olasz étterembe, ahol Honoluluból visszaérve is ettem, és benyomtam ugyanazt a menüt. Aztán indultunk is a reptérre, hogy inkább ott várjunk, minthogy későn érjünk oda. A metrón már én is éreztem, hogy lassan bealszok, Laci ott is aludt egy kicsit. Végül fél 5 és 5 között beértünk a JFK-re, a repülőnk meg 22:50-kor indult (volna..). Eleve nem volt megnyitva a check in, gondolom azér, mert a LOT csak 1 gépet indít naponta, minek megnyitni órákkal előtte. Úgyhogy csövezhettünk kinn. Aztán végre megnyitották a check int, pillanatok alatt átvizsgálták a táskáinkat, és még így is volt 2.5 óránk a beszállásig. Nagyok sok dolgot csináltunk, telefonoztunk kicsit, beszélgettünk, Laci olvasott, aludt... elmentem a terminálban sétálni, találtam Starbucks, ahol vettem egy nagy kávét, úgyhogy a következő órákban félóránként jártam WC-re pisilni :D Mikor már végre fél óra volt hátra a beszállásig, bemondták, hogy 1.5 órával később lesz a beszállás... egymásra néztünk Lacival, hogy végülis jó, hogy 2 óra az átszállási időnk Varsóban. Eléggé idegesek voltunk, hogy mi lesz, ha lekéssük a csatlakozást. A repülőn ülve viszont már ki lehetett számolni, hogy viszonylag időben be fogunk érni, lesz 1 óránk az átszállásra. 

A repülő amúgy hihetetlen rossz volt. 3 óra után úgy éreztem, hogy nem vagyok képes tovább ülni azon az ülésen, a stewardessek természetesen ismételten csak lengyelül akartak hozzám beszélni... és még a filmek sem voltak a legjobbak. Megnéztem a Marley és Ént, meg Tom és Jerryt. A maradék időt végig untam. 

Mikor leszálltunk Varsóban, próbáltunk minél gyorsabban leszállni a gépről. Örültem, hogy mivel a háromnegyed gép lengyel, szinte tuti biztos, hogy annyian nem fognak átszállni, azaz szabad utunk lesz a magyar géphez. Na azt csak szerette volna az ember, ugyanis még minden előtt volt az útlevél ellenőrzés, ahova mind a lengyelek, mind az átszállók kötelesek voltak felmutatni az útlevelüket. Szerintem jó pár gép szállhatott le akkor, mert iszonyatosan sokan voltunk. Lassan ment a sor is, ráadásul megjöttek az alkalmazottak is, és őket előnyben részesítették. Na és melyik sorba állnak be? MELYIKBE??? Hát persze, hogy a miénkben :D Aztán a 10. alkalmazott után elég rondán néztem az újakra, akik próbáltak volna odajönni. Szerintem láthatták dühömet, mert aztán átálltak a másik sorba :D Sikerült ott is átmenni, aztán irány - természetesen - a legtávolabbi kapu, ahonnan indul a pesti gép. Lacival futunk, hiszen már csak 10 perc volt a beszállásig, a kapukat meg még nem láttuk. Jött egy kanyar, ééés... TÁSKAELLENŐRZÉÉÉÉÉS, fákk yee! A fejem már 2x akkora volt, na mindegy, betettem mindent. Erre elkezdtek azon problémázni, hogy a fényképezőgép nincs kiszedve a kistáskából. ezért fogták, kiszedték és átnyomták még egyszer a gépen, amivel természetesen tovább lassultunk. Erre meg még a Laci is elkezdett poénkodni velem, amikor leállt, hogy szép lassan felhúzza az övét :D hát mondom elmehet valamerre :D aztán onnantól kezdve kb. tényleg futottunk, és odaértünk a kapunkhoz - megcsináltuk! :D A kapunyitás 5 percet késett, ami pont elég volt ahhoz, hogy megírjam édesanyámnak, hogy elértük a gépet, és, hogy elmenjek WC-re :D 

Az utolsó 1 óra 10 percet kellett túlélni, amit jól eltöltöttünk Lacival amőbázással és beszélgetéssel. Aztán végre landoltunk. A várt tócsi sajnos nem várt anyáékkal, de helyette voltak szendvicseink :D Lacit elvittük egy darabig, aztán indultunk is haza. 

Jó volt ez a 2015-ös nyár. Nagyon sok jó emlékkel lettem gazdagabb, és nagyon sok leckét is kaptam az élettől, amit a jövőben semmiképpen sem fogok elfelejteni. Ezzel zárnám is a blogot 2015-re, és remélhetőleg találkozunk 2016-ban is! :) 

Hogyan csempéssz át egy ananászt, avagy az utam Honoluluba

Délután fél 6kor már a reptéren voltunk Kahuluiban, miközbe a gépeink fél 9kor indultak (Nikéé fél 10kor). Mindenki más irányba ment: a lányok már mentek vissza Magyarországra, Gréti Bostonból, Niké pedig New Yorkból, úgyhogy ők külön-külön mentek. Én pedig Honoluluba. Egy elég olcsó légitársaságot találtam, akikkel $49-ért tudtam repülni Honoluluba. Mikor odaértem, megkérdezte a nőci, hogy nincs-e kedvem előbbi géppel menni, mondjuk 8kor. Hát mondom az nekem tökéletes, legalább előbb ott leszek Honoluluban és nem kell későn zaklatni a hostjaimat, ugyanis Couch Surfinggel kerestem szállást. Na, de a legjobb, hogy mondta a nő, hogy figyeljek arra, hogy 16 lb-nél ne legyen több a táskám. Hát mondom persze, nem lesz több, erre mondta, hogy mérjem csak le nyugodtan. Na már most a napokban vettem egy jó nagy ananászt, de mivel elég sok guavát szedtünk, meg kaptunk mangót, meg találtunk más gyümölcsöket, úgy döntöttem, hogy az ananászt inkább viszem Honoluluba. De hát a kilókat megnyomta a táskában még úgy is, hogy a levelének a nagy részét levágtam. Mivel életemben még sosem mérették le a kézitáskámat, úgy gondoltam, hogy semmi gond nem lesz vele, simán átmegyek vele. Hát nem :D Természetesen a táska nehezebb volt, kis pakolás után kiderült, hogy ha 1 könyvet átteszek a személyes táskámba, akkor csak az ananász az, ami a túlsúlyt adta. Nagy szívfájdalommal kellett tudomásul vennem, hogy meg kell válnom az ananásztól, és nem ehetek egy jó kis Maui Walmartos ananászt :D Megkérdeztem a hölgytől, hogy hol van a kuka, mire ő mondta, hogy a bejáraton kívül. Hawaiin úgy képzeljetek el egy repülőteret, hogy nincs teljesen lezárva (ezért nagyon meleg van még benn is...), folyosók vannak belül is, amik mellett kis kertecskék vannak, a becsekkolás pedig utcára nyílik, semmi bejárat, stb. stb. Na de térjünk vissza arra, hogy hogy dobtam ki (na persze) az ananászt :D szépen kimentem, táska kinyit, ananász megfog, táskába be, táska behúz, és indulás :D boldogan mentem a táskaellenőrzéshez, táskámban az ananásszal. A sztorinak viszont még koránt sincs vége, nehogy azt higgyétek! :D A táskaellenőrzésnél végre megszoktam, hogy cipőt le kell venni, mindentől meg kell válni, stb. stb., úgyhogy az utóbbi időben nem okoztam semmiféle fennakadást. Na de most! Szépen kijött a személyes táskám, a fényképezőgép és a cipőm, már csak a kézipoggyászra vártam. Hát nem kiveszik, hogy meg kell nézniük? Na mondom tuti az ananász, TUTI! Meg volt írva, hogy annak az ananásznak NEM SZABAD elhagynia Mauit. Úgyhogy kezdtem itt is elbúcsúzni a legjobb gyümölcs-barátomtól. Kinyitották a táskámat, belenéztek, egymásra néztek, és csak annyit látok, hogy az egyik nő ilyen "dehülyeezaturista" arccal mondja a másiknak, hogy "ananász". A másik együtt érzett vele, visszacsukták a táskámat, és odaadták. Megkérdeztem, hogy az ananász volt-e a bűnös, mondták, hogy csak meg akarták nézni, hogy tényleg ananászt viszek-e :D Úgyhogy kézen fogva az ananásszal elindultunk a váró felé, ahol megvártam Grétit és Nikét. Kis beszélgetés után elindultam a kapuhoz, ahonnan indult a repülőm. A jegyemre rá volt írva, hogy a 9-es kapuról indul a gépem (Island Air), viszont a kijelzőn 11-es volt. Gondoltam hát igen, a változás jogát fenntartják, úgyhogy nem is hezitáltam tovább, mentem a 11-eshez. Csak ott ülök, várok, erre látom, hogy beáll a Hawaiian Airlines gépe és kezdődik a beszállás. Odamentem a nőhöz, hogy hát ugyan jó helyen vagyok-e, mert ide van kiírva a gépem, de holt nem az a légitársaság, mint ami beállt. És persze mondta, hogy a 9-esről indul. Átmentem a 9-es kapuhoz, ember csak 1-2, odamentem az ott lévő alkalmazotthoz, aki mondta, hogy hát a repülőt lekéstem, de mehetek az eredetivel - húúúúúúúú, ezt megúsztam. Úgyhogy végülis fél 9kor indultam én is :D a repülőn pedig 8an voltunk + a személyzet. Kicsit csodálkoztam. Mikor odaértem Honoluluba, akkor találkoztam egy ellenőrrel, aki mondta, hogy valamelyik nap 3-an voltak a 67 személyes gépen. Én nem értem, hogy hol éri meg a cégnek, na de nem baj, legalább olcsók voltak. 

A következő kihívás a busz volt. Mondták a lányok, hogy a buszokon normálisan ki van írva az állomások neve, meg általában be is mondják a megállók neveit. Úgyhogy ettől annyira nem tartottam. Attól viszont igen, hogy nagyon ritkán mentek a buszok, és miért is ne akkor ment el előttem, amikor még nem voltam a buszmegállóban. Úgyhogy egyből fél órát várhattam a buszra. De eljött az ő ideje is, és mehettem Waikikire, ahol a hostomék is laktak. Egy nagyon kedves, fiatal házaspárnál voltam. Elég kicsi, illetve nagyon kicsi lakásuk volt, volt nekik a szobájuk és a fürdő, és ennyi, kifújt. Ennek ellenére nagyon hangulatos volt. Kicsit beszélgettünk és mentünk is lefeküdni. 

Másnap a Valley Of Temples emlékműhöz mentem el, ami Honolulutól van nem messze. Hallottam, hogy a honolului buszok nem a legpontosabbak, elég lazán veszik a menetrendet, valamint a hostom is mondta, hogy leginkább késnek a buszok. Korán csak akkor jöhet, ha már nagyon sokat késik, ugyanis, ha te odamész óra 30ra az óra 45ös buszhoz, lehet, hogy már menni fog óra 40kor, de akkor is azért, mert az még az előző. Busszal viszont általában bárhova el lehet jutni a szigetre, de elég valószínű, hogy át kell szállni minimum 1szer. Velem ez meg is történt. Az átszállásnál körülbelül háromnegyed órát vártam. Kezdtem azt hinni, hogy a buszmegállóban lévő hajléktalanok is azért váltak hajléktalanná, mert már olyan régóta várták a buszukat. Na jó, ez bunkó volt. De amúgy, ha már a hajléktalanoknál tartunk... iszonyatosan sokan vannak Honoluluban, ezért úgymond csalódás volt az a város. Nagyon sokan mennek Honoluluba csak azért, hogy hajléktalanok legyenek, ugyanis az időjárás kitűnő az egész évben, ételt meg könnyen lehet passzolni. Nem 1 utcát láttam tele sátorral, és körülbelül minden felszerelésük megvolt: a nagy sátor, bőrönd, szörfdeszka. pecabot... és még lehetne sorolni.

A Valley of Temples után leginkább a városban sétálgattam. Mikor leszálltam a buszról megláttam a kedvenc ruhaüzletemet, a Rosst, ahova iszonyat gyorsasággal berohantam, hogy eltöltsek minimum 2 órát a ruhakereséssel. Vettem is végül 2 pólót :) Aztán elindultam a Chinatownba, ahol ittam egy iszonyat rossz és drága bubble teát, és mentem a városközpontba. Úgy gondoltam, hogy kicsit sétálgatok és felülök a buszra, hiszen Waikiki nem volt túl közel a városközponthoz, kb. 20-30 perc. De le akartam menni az óceánpartra, úgyhogy lesétáltam. Aztán láttam, hogy nincs olyan messze az egyik park, amit ajánlottak interneten, hogy érdemes megnézni. Ezért elsétáltam oda is. Aztán csak azt vettem észre, hogy végülis már a hostomék lakása sincs olyan messze, úgyhogy szépen hazagyalogoltam a városból egy kis kerülővel :D Hostomék mondták is, hogy nem vagyok normális :D Miután visszaértem, elmentünk boltba, vettünk sört, hazaértünk, iszogattunk és beszélgettünk.

Utolsó napon el akartam menni a Waikiki Beachre fürdeni, ugyanis a 11 nap folyamán NEM VOLTAM óceánban kivéve akkor, amikor Kauain beleestem ruhástól. De az nem olyan. Na és mikor kezd el esni az eső? Mikor??? Hát nem az utolsó napon? :D Úgyhogy inkább az állatkert mellett döntöttem. Kár volt. Azért elmentem a Waikiki Beach felé, hogy ha már nem is fürdök, de legalább csináljak pár képet róla. Hostomék mondták, hogy nem a Waikiki Beach a legszebb Oahun, elég koszos, szóval, ha fürdeni szeretnék, menjek máshova. Ennek ellenére szerintem elég tiszta volt, legalábbis Miamihoz képest :D 

Az állatkert amúgy nagyon gyér volt, viszont találkoztam egy középkorú magyar házaspárral :D vicces volt. Na mindegy, igazi pénzkidobás volt az a hely. Kevés állat volt, ráadásul sokból csak 1 volt, valahol kinn sem voltak az állatok... úgyhogy nagyon nem tetszett. 

Végezetül visszasétáltam a hostomékhoz, összekészülődtem és indultam vissza a repülőtérre, hogy visszarepüljek New Yorkba, azaz Newarkra. Most nem voltam annyira csalódott az Unitedban, ugyanis voltak képernyők az üléseken, úgyhogy tudtam filmezni :D Ráadásul mindegyik filmnél be lehetett állítani az angol feliratot, ami még jobban motivált arra, hogy filmezzek. Ezért a 9.5 órás út alatt 1 percet sem aludtam, hanem filmet néztem. Megnéztem egy 1 órás Forma 1-es dokumentumfilmet az osztrák pályáról, 2 részt a Jóbarátokból, a Förtelmes Főnökök 2-t, valamint a Hamupipőke megfilmesített változatát. Aztán nagyon sokat játszottam a Yatzeeval. :D A mellettem ülő csajon viszont csodálkoztam, ő majdnem végigaludta az egész utat. Kicsit irigyeltem, én sem bántam volna :D 

Newarkra érkezve úgy döntöttem, hogy habár 3-4 órám volt a buszom indulásáig, nem indulok el tömegközlekedéssel, hanem felülök a shuttle busszal, ami odavisz a Port Authority Buszpályaudvarra. Természetesen jó korán odaértem, ezért leültem netezni, enni, és még többet netezni :D A buszon sikerült kicsit aludnom, valamint megírtam 2 képeslapot a táboriaknak, akiket meg akartam lepni velük. 3 óra utazás után meg is érkeztem Winstedbe, ahol már várt a tábori sofőr, David, hogy vigyen a táborba. Jó volt végre visszaérni és pihenni... az új szobámban, ugyanis esküvőre mentem vissza, esküvő alatt pedig olyan helyre kell menni, amit nem használnak a vendégek.

Az esős Maui

Háromnegyed órás repülés után megérkeztünk a második szigetre, Mauira. Kahuluiban szálltunk le, egyből az autókölcsönző felé vettük az irányt. Reméltük, hogy nem járunk úgy, mint Kauain, hiszen Niké megkapta a pénzt a számlájára. Nekem azért kicsit rossz érzésem volt, de nem tudtam megmondani, hogy miért. A dolog hamar kiderült: nem sikerült kibérelni a kocsit, mert pár dollárral kevesebb pénz volt a számlán, mint a bérlés költsége, valamint a kaució. Nem hittük el, hogy megint megtörtént velünk az, ami Kauain megtörtént, ráadásul a rosszabb az volt, hogy Mauin nem volt semmi ismerősöm, aki tudott volna furikázni. Persze a buszközlekedés kicsit jobban nézett ki, mint Kauain, de mivel béreltük a kocsit, ezért nem nagyon néztük meg a buszos lehetőségeket. Mindenesetre odamentünk egy másik ügyintézőhöz már 3-an, hogy meg lehetne-e próbálni még egyszer a dolgot. Valami csoda folytán sikerült mégis, úgyhogy megkaptuk a kocsit :D a csoda azon múlt, hogy elfelejtette felszámolni a 25 év alattiak költségét, ami $100-t jelentett a 4 napra. :D Nem mondom, hogy a világ legszerencsésebb emberei voltunk Mauin, de legalább volt kocsink :D 

Mentünk is a szállásunkra, ami Kiheiben volt egy villaparkban. Nagyon jól nézett ki, a lakás pedig totálisan fel volt szerelve: mosógép, szárító, hűtő, mosogatógép, 2 tévé, hifi, DVD-lejátszó, hajszárító... és a strandra is voltak cuccok. És akkor még egy csomó felszerelést még fel sem soroltam :D Este elmentünk Walmartba bevásárolni és készülünk a következő napra, amikor eljött hozzánk Matt, a villapark egyik dolgozója és elmondta nekünk, hogy miket érdemes megnézni a szigeten. Direkt reggelre időzítettük őt, hogy utána legyen időnk elmenni valamerre. Viszont annyira el voltunk szállva a szállástól, hogy délig csak kinn ültünk a teraszon és beszélgettünk. A parkban volt medence és pezsgőfürdő is, amit természetesen kipróbáltunk! :D

Délután úgy döntöttünk, hogy a sziget nyugati felébe megyünk el, megnézzük a Blow Hole-t, ami az óceánból jövő hullámok hatására felfújja a vizet (vagy valahogy úgy). Elég sokáig kerestük, kocsikáztunk össze-vissza, már majdnem a visszafordulásnál tartottunk, ugyanis el is kezdett szakadni az eső. Egy ideig ültünk a kocsiban, és mivel nagyon nem akart elállni, de még enyhülni sem, nekivetkőztünk és mentünk fürdőruhában :D az 5 perc alatt bőrig áztunk. A délutáni strandolás ezzel pedig ugrott is, mert egyrészt szakadt az eső, másrészt elment tőle már a kedvünk ennyi esőzés után :D viszont elmentünk boltba kaját venni, hazavittük, megettük a teraszon és utána mentünk a medencébe. 

A következő nap szintén kicsit szerencsétlenre sikerült. Reggel kivittük a Grétit szörftanfolyamra, majd Nikével elmentünk egy kis bazárba, majd enni a Mekibe. Miután felvettük Grétit, el akartunk menni az Iao Valley State Parkba, mert azt hallottuk, hogy az csak ilyen 1-2 órás elfoglaltság. Délutánra vissza kellett érnünk a szállásra, ugyanis Gréti és én hivatalosak voltunk egy luaura, ahol a sziget kultúráját mutatták be tánccal, zenével, kajával, piával. Na de vissza az Iao Valleyhez. Egész reggel 7 ágra sütött (azaz égetett) a nap, elindultunk a hegyek felé, és elkezdett szakadni az eső ismételten. Itt már ki sem szálltunk, hogy majd fürdőruhában megyünk be, mert láttuk, hogy $5-ba kerül a parkolás. Úgy döntöttük, hogy meghagyjuk szombatra, hátha akkor jobb lesz az idő. Visszamentünk a szállásra, ahol persze nem esett az eső... :D Délután pedig mentünk a luaura, ami egyszerűen hihetetlenül jó volt, bár drága ($110) is volt. 

A lányok és a fiúk szépek voltak, úgy tekergették a csípőjüket, hogy mind a férfiak, mind a nők elmondhatták, hogy $110-os orgazmusban volt részük :D Annyit lehetett inni, amennyit akartunk (bár én csak 2 pohár koktélt ittam, mert elég erős volt), és annyit ehettünk, amennyi 1 tányérra ráfér - Finnországban sikeresen kifejlesztettem annak a technikáját, hogy hogyan lehet megpakolni a tányért magasra, most újra tudtam használni :D A fő fogás egy egész disznó volt, amit levélbe betekerve a földbe temetnek, és a föld alatt sütik meg. Nagyon finom volt!

A 3. napra a terv a Road to Hana volt. Reméltük, hogy nem leszünk olyan szerencsétlenek, mint az utóbbi 2 napban, ami félig-meddig be is jött, mert nem szakadt az eső, bár az elején kicsit csöpögött. 

Az út hihetetlenül keskeny és kanyargós. Nem lehet belátni egyik kanyart sem, én speciel életveszélyben éreztem magam, mert nem egyszer jöttek velünk szemben úgy, mint az állatok. Vízeséseken és strandokon kívül nem nagyon néztünk meg mást. Viszont elmentünk guavát szedni :D Anikó, aki szintén a szállásunk parkjában dolgozik ajánlott egy helyet, ahova ha felmászunk, akkor kedvünkre szedhetünk guavát. Ki is használtuk. Személy szerint annyit szedtem, hogy már majdnem betegre ettem magam :D Most pl. rá sem tudnék nézni egy guavára sem :D de amúgy nagyon finom. 

Aztán jött az utolsó napunk Mauin. Reggel ki akartunk menni a Haleakala Nemzeti Parkba napfelkeltét nézni. Mivel a napfelkelte reggel 6kor volt, mi pedig 2 órára a helytől, ezért már hajnali 3kor elindultunk. Amikor a táborban felvettem a pulcsit és a hosszú farmert, nem gondoltam volna, hogy azt használni fogom Hawaiin. Tévedtem. Ugyanis ez a hely egy magas hegy (vulkán) tetején volt, a felhők felett! :) Kb. röpködtek a mínuszok, a pulcsiban és a farmerben is fáztam, pedig nem vagyok fázós. Viszont egy gyönyörű látvány táródott elénk. 

Utána mentünk is vissza a szállásra összepakolni, kijelentkezés után pedig ismételten megpróbáltunk elmenni az Iao Valley State Parkba. Most a szerencse velünk volt, ugyanis nem esett, hanem sütött a nap :) Elnéztünk a Walmartba, ettünk, leadtuk a kocsit és mentünk is a reptérre. 

Folytatás a következő bejegyzésben, oda is szeretnék egy kis izgalmat hagyni :)   

Utazás a kalandos Kauai szigeten

Számomra az utazás legjobb része Kauai volt. Elég zűrösen kezdődött a dolog, de a végén nagyon jól jártunk vele. Drága Anyukámnak most megjegyezném, hogy ha magas a vérnyomása, akkor most zárja be a böngésző ablakát :D Bár végülis már nincs miért aggódni :D A helyzet az volt, hogy kocsit akartunk bérelni a következő 4 napra, de nem volt elegendő pénz a Niké számláján, aki bérelte volna a kocsit. Egyedül nekem lett volna pénzem kifizetni a bérlést, de mivel én nem tudok vezetni, a vezetőnek meg a számlának pedig egyeznie kell, ezért sajnos nem jött össze a dolog. Végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a szállásra és újra megpróbáljuk másnap reggel a dolgot. Volt ott egy hawaii-i pasi, aki felajánlotta, hogy ő szívesen elvisz minket kocsival a hostelhez. Gondoltuk, mi 3-an vagyunk, ő egyedül, ráadásul ő is úgy bérelt kocsit, nagy bajunk nem lehet, nagy valószínűséggel nem megölni akar. Ezért nagy vidáman pattantunk be a kis kocsiba azzal a gondolattal, hogy lassan a hostelben leszünk. A fenéket! A csávó nagyon akart venni valami kókuszos izét, de minden bolt zárva volt (nem tudom, hogy miért csodálkozott akkorákat, mert már eleve 10 óra elmúlt, ő pedig az ilyen sarki ABC-szerű boltokat próbálta nézegetni). Aztán kitalálta, hogy éhes, meg elment egy nagyobb boltba, amire én már nagyon ideges lettem, mert a legrosszabbat gondoltam. Lelépni viszont nem akartam, ugyanis már 11 óra is elmúlt, nem ismertem a várost, ha lelépek, akkor meg lehet, hogy csak rosszabb lett volna a helyzet. De szerencsére a boltozás után elvitt minket a hostelbe, ahova eleve 9re meg kellett volna érkezni. Előzetesen szólni kell nekik, hogy ha később érünk oda, és akkor az úgy okés. Foglalásnál meg is írtuk nekik, hogy később fogunk érkezni, de Gréti nem írt nekik pár nappal az indulás előtt. Úgyhogy a fogadás szeretett-teljes volt, nem tudtunk becsekkolni, kulcsot pedig nem kaptunk :D elkezdtük nézni az üres szobákat, ugyanis ilyen motel-szerűség volt. Aztán a staff szobát sikerült megtalálnunk, ahol az egyik csávó mondta, hogy melyik szoba lenne a mienk, úgyhogy szerencsére nem maradtunk tető nélkül :D Aztán le is feküdtem aludni, ugyanis már majdnem 2 napja nem aludtam. 

Másnap felkeltünk, de még mindig nem tudtuk, hogy mit csináljunk - kocsink nem volt, ott voltunk egy szigeten, ami leginkább kocsival bejárható, és B tervünk sem nagyon volt láthatóan. Szerencsére még pár héttel előtte Couch Surfingen megismerkedtem egy fiúval, aki ott lakott nem messze, és kapcsolatban maradtam vele, ezért vele tudtam beszélni. Mondta, hogy ő szívesen kibérli nekünk a kocsit és elvisz minket hétvégén, körbemutogatja a szigetet, de hétfőre és keddre nem tud minket bevállalni sajnos. Mi örültünk nagyon neki, egyből igent mondtunk. Pénzügyileg is jól jött ki, mert $360 helyett fizettünk neki $68-at, mert volt valami szerződése az autókölcsönzővel, nem kért biztosítást a kocsira, és még 25 éves is elmúlt. Na meg volt egy ingyen túravezetőnk, aki mindent megmutatott a szigeten, és egy csomó helyen megálltunk fényképezkedni. 

Hétfőn úgy döntöttünk, hogy a Na Pali Coast State Parkba megyünk vissza, ugyanis vasárnap a fiúnak nem volt kedve feljönni velünk oda. Elmondása szerint 2 másik német Couch Surfinges embert is felvitt, aki a 2 mérföldet 3 óra alatt tette meg, őket megvárta, most viszont nem volt kedve várni - meg is értettem. Nekem annyira nem tetszett az ötlet, ugyanis az a hely szintén kocsis hely - a legközelebbi város 10 mérföldre volt a túraútvonaltól egy út végén, ahova csak a turisták járnak. A hétfőnk azzal kezdődött, hogy elmentünk a városba busszal reggel hajnali 7kor. A városban elkezdtünk sétálni, és nekiálltunk stoppolni. USAban nem megengedett a stoppolás, de hát nem volt mit tenni, és a srác is mondta, hogy stoppoljunk nyugodtan. Egy idő után sikerült is a stopp, és elég közel el tudtak minket vinni. A ledobási hely és a túra kezdete között viszont 2 mérföldet még kellett gyalogolni. És hoppá, megjött a hurrikán hatása, elkezdett szakadni az eső, de úgy Istenigazán. Beálltunk egy kis bódé alá és vártuk, hogy valahogy aláhagyjon az eső és fel tudjunk menni. Egyszer csak jött egy ember és kérdezte, hogy felmegyünk-e túrázni, mert le fogja zárni az útvonalat, ugyanis a sok esőzéstől veszélyessé vált, valamint az egyik folyó is annyira megáradt, hogy nehezen lehetett átmenni rajta. Mi viszont úgy voltunk, hogy 3 óra odaút után nem fogunk csak úgy visszafordulni, úgyhogy felmentünk. Szerintem nem volt annyira vészes az út, még otthon vettem egy túraszandált a Deichmannban, amiben annyira nem hittem, de kiderült, hogy nagyon jó volt. Úgyhogy nem csúszkáltam, bármilyen sáros és csúszós volt az út. Amúgy az adrenalin tombolt bennem, ugyanis az út a hegy szélén volt, ha rossz helyen csúszik meg az ember, akkor szépen leesik a hegyoldalról bele az óceánba - túlélés 0%. 

De megcsináltuk! Amúgy a túraútvonal hossza 11 mérföld volt, ebből mintha 4et lehet lemenni, a többihez viszont engedély szükséges. A 2. mérföldnél volt viszont a megtelt folyó, úgyhogy annál visszafordultunk. Voltak ott profi túrázók is bottal, meg mindennel, az egyik átment 2 bottal, de ő is elesett a folyó közepén - hát akkor mi lett volna velünk, akiknek se botjuk, se semmijük nincs :D

Aztán jött a visszaút. Én azon a véleményen voltam, hogy visszafele sokkal könnyebben találunk valakit, aki elvisz a legközelebbi városhoz - hát tévedtem. És pont azért, mert csak turisták voltak ott, akik miért vennének fel stoppolósokat, amikor nekik is kell fizetniük a bérelt kocsiért, stb. stb. Úgyhogy egy hosszú út előtt álltunk. Ráadásul Niké és Gréti nem nagyon segített az elején a stoppolásban, mert szerintük úgysem vesz fel minket senki, mert nincs hely a kocsikban. Egyrészt igazuk volt, mert 3 embert nehezen vesznek fel, de nagyon sok olyan volt arra, ahol csak 2en ültek a kocsiban. Aztán egyszer jött egy nagyobb kocsi trailerrel, akkor már segítettek a lányok is, és lám, megállt a kocsi! Úgyhogy nem kellett legyalogolni a legyalogolhatatlan 10 mérföldet, mert elvittek kocsival :D Hihetetlen volt. 

Úgy érzem, hogy nem lett volna ennyi élményünk a szigeten, ha sikerült volna kibérelnünk a kocsit. Nem biztos, hogy megismertünk volna egy olyan nagyszerű embert, mint a Couch Surfinges fiú, és a stoppolásban sem lett volna részünk - valamint a traileres utazásban sem :D

Szeptember 1-én mentünk tovább Mauira, a következő szigetre. A gyomorgörcs bennünk volt a kocsibérléssel kapcsolatban, de Niké számlájára megérkezett a pénz, úgyhogy kicsit nyugodtabbak lettünk. Kár volt. Hogy miért, folytatás a következő bejegyzésben! ;)

Utazás Hawaiira - avagy a legr(h)osszabb 1.5 nap

4 nap munka állt előttem north adamsi visszatérésem után. Azt hittem, hogy sosem jön el, annyira vártam már az utazást. Ugyanakkor nem, ugyanis a tábor és Hawaii között nagyon hosszú út volt. A repülőjegy megvételénél inkább azt vettem figyelembe, hogy honnan indul a legolcsóbb repülő - ami ebben az esetben Philadelphiára esett. Hát az sincs közel, az már biztos. 

Csütörtökön délig dolgoztam reggel 8tól, ugyanis a ruháim még a mosodában voltak, úgyhogy azt össze akartam még pakolni. 5kor viszont indultunk is Daviddel a fél órára lévő buszmegállóhoz kocsival. Onnan New Yorkba mentem a 3 órás buszúttal. Este 9re oda is értem, ahonnan indult tovább a busz Philadelphiába 23:20kor. Habár kellett egy kicsit sétálni a másik buszig, de így is hihetetlen sok szabadidőm volt, körülbelül 1 órát ültem a Port Authorityn és neteztem. Philadelphiába 1.5 órás volt az út, hajnali fél 2re oda is értem. A buszon kicsit tudtam aludni, aminek örültem, ugyanis tudtam, hogy Philadelphiában semmiképpen sem szabad elaludnom, hiszen a vasútállomáson fogok csövezni hajnali fél 5ig, amikor elindul az első metró a repülőtérre. Nem hallottam túl sok jót Philadelphia belvárosáról a biztonsággal kapcsolatban, meg jómagam sem voltam elragadtatva a várostól, amikor megálltunk ott a Boston - Washington buszút alatt még 1. évemben. Ennek ellenére nem volt semmi probléma, és még net is volt az állomáson - úgyhogy itt sem unatkoztam annyira. Meg rejtvényt fejtettem. El is jött a fél 5, amikor kimentem a repülőtérre, bejelentkeztem és vártam a fél 9es gépet, hogy végre beálljon, felszállhassak rá és elinduljon Denverbe (az út 4.5 óra volt). Be akartam kapcsolni valami filmet, valamiért a gépen hihetetlen gyorsasággal el tudok aludni bármilyen filmen. Általában filmen nem tudok elaludni, és általában a gépen sem, de a kettőt összevetve valahogy mégis sikerül :D Na mindegy! Aztán jött a bökkenő: beszálltam a gépbe és közölték a tömeggel, hogy hát le kell tölteni egy alkalmazást, amin keresztül lehet nézni filmeket a telefonon, laptopon, tableten, stb. stb. Ennek azért is "örültem" nagyon, mert a telefonom nem volt teljesen feltöltve, úgyhogy úgy döntöttem, hogy nem fogom lemeríteni az első gépen, mikor a második gép 7.5 órás lesz, és az 1 órás átszállás alatt nem nagyon lesz időm telefont tölteni. Elővettem a rejtvényújságomat, és fejtettem. Elég hamar elment azért az a 4.5 óra. Szívem legmélyén kívántam, hogy a nagy gépen legyen beépített képernyő, hogy tudjak valamit csinálni, mert a 7.5 órát tuti nem fogom kibírni nélküle. Hát nem! NEM! Ott is eljátszották ugyanazt, mint a Philadelphia-Denver útvonalon :D úgyhogy folytattam tovább a rejtvényfejtést, Nevada felett bámultam ki az ablakon, hogy mekkora sivatag van alattunk és próbáltam aludni, ugyanis egyedül voltam a 2 személyes helyen. Ment is volna, ha a stewardess nem keltett volna fel, hogy üljek fel. Az út ugyanis eléggé rázkódós volt, amint elhagytuk Kaliforniát és az óceán felett voltunk, állandóan támadták a gépet a különböző szelek. Mert ami a legjobb volt: Hawaii felé több hurrikán is ment. Na mindegy. Azért az a 7.5 óra is eltelt, és végre leszállhattam a gépről. Negatív reklám, de United Airlinesszal mentem. Ráadásul egyik gépen sem adtak enni, csak italt. Biztos gondolták, hogy ha ki tudtam fizetni $710-et, akkor az a $10-os szendvics már nem kerül semmibe :D hát tévedtek. Én viszont felkészültem az útra 4 bagellel és fél tonna csokival és M&M-mel :D nem haltam éhen szerencsére. Hawaii idő szerint délután 3ra értem oda, ahol át kellett mennem a szigetek közötti járatok termináljára, ugyanis este fél 9kor onnan indult a repülőnk Lihuebe, Kauai szigetre. És miért is ne pont itt nem volt ingyenes internet :D Hát gondoltam nem akarok 4 órát ott üldögélni és várni a megváltást, mert elég volt azt csinálnom az elmúlt 7.5 óra alatt :D Úgyhogy befizettem egy 2 órás internetre, ami érdekes módon több ideig is működött. Elég valószínű, hogy az engedélyem nélkül levontak még valamennyi időt netre, de még nem néztem meg. 

A lányok azt mondták, hogy 7re ott lesznek a reptéren, ami nem nagyon következett be. El is kezdtem már izgulni, de fél 8kor meg főleg, amikor már a gép is beállt és már majdnem csak kezdődött a beszállítás. Aztán végül megérkeztek, felszálltunk a gépre, és mentünk is Lihuebe. Este negyed 10-re oda is értünk, és véget ért a hosszú utazás augusztus 27. 17:00 és augusztus 29. 03:00 között keleti idő szerint :D

Utazás - North Adams

Tábor utolsó előtti napján Jaimie és Kim elhívott sétálni az erdőbe. Jaimievel körülbelül naponta szoktunk menni, ahol kb. elpanaszolom neki a napi bánatomat, utána pedig jókat csevegünk. Egyszer csak mondta, hogy jövőre Dél-Dakotába készülnek költözni, ami azt jelenti, hogy nem jön vissza. Persze egyből ingerült lettem, hiszen ő az, aki a legtöbb logikával rendelkezik a konyhában, mi lesz, ha ő is elmegy? Persze egyből az volt a reakcióm, hogy ők aztán tuti nem mennek Dél-Dakotába, vagy, ha igen, akkor is visszajön Jaimie a táborba :D Mondták, hogy de legalább meglátogathatom őket egy másik államban, ami jól hangzik, de az csak 1-2 hét lenne, ha itt dolgozna, akkor meg 8 hét :D egészen más a kettő. Aztán mondták, hogy menjek el velük North Adamsbe velük. A tábornak szombati napon volt vége, azután összepakoltunk és mentünk is North Adamsbe. Jaimie hazavitte Suet, én pedig Kimmel mentem egy kocsiba, akinek elmondtam a nyári fájdalmaimat, és jól kibeszéltük az embereket. Leginkább Suet, ugyanis az utolsó héten nagyon sok marhaságot mondott a Petrának. Ami a legtutibb, az az, hogy nagyon zavarja, hogy magyarul merünk beszélni a Petrával. Ez olyan, hogy az előző években sokkal többet beszéltünk magyarul a Tündivel, a Petra viszont hajlandó angolul kommunikálni, akár akkor is, amikor nincs körülöttünk senki. Igaz, hogy a végén már többször beszélt hozzám magyarul, de hát persze, egy idő után belefárad az ember a sok angolba. Na, de a lényeg, hogy olyat szólt be a Petrának, hogy nekünk nem szabadna a magyart használni a táborban, vagy, ha igen, akkor csak a szobánkban, ott is csak akkor, ha becsukjuk az ajtót, mert őt nagyon zavarja. Hát én kérek elnézést :D Nehogy már ő mondja meg, hogy mikor és hol használjam a saját anyanyelvemet... meg minek beszéljek angolul a magyarhoz, amikor ketten vagyunk? Vagy mindig számítsak arra, hogy 5 percen belül ott lesz egy amerikai és csatlakozni akar a beszélgetéshez? Na mindegy. Ezt elmondtuk több embernek is, kicsit kikeltek a hitükből. Kezd öregedni a nő, és egyre elviselhetetlenebb lesz. Már várom a jövő évet, hogy milyen hülyeségeket fog azon felül kitalálni, hogy hogy ne beszéljünk magyarul, meg hogy gyorsan megyek a kocsival :D

Szóval visszatérve North Adamsre. Ez a város az Appalache-hegység egyik legfőbb városa Massachusetts államban. Nem messze tőle van Massachusetts legmagasabb pontja, a Mount Greylock. Igaz, hogy szombaton nem mentünk fel rá, viszont elmentünk arra a helyre, ahol Jaimie és Kim összeházasodott. Ez egy nagyon szép erdő volt tóval.

Hihetetlen, eléggé sárgultam az irigységtől :D Aztán hazamentünk és Catant játszottunk, ahol embargót vezettek be ellenem, viszont amikor rabolni kellett mástól, akkor mindig egymástól rabolt Kim és Jaimie :D És valami műsort néztünk a TVben vicces videókkal. 

Másnap délelőtt sajnos nem mentünk sehova, ugyanis interjúm volt Németországba. Utána viszont felmentünk Greylockra, ahol eléggé ködös volt az idő, de egy idő után jó képeket sikerült csinálni. 

És elmentünk egy antik boltba, ahol vettem egy könyvet, és egy másik dolgot, amit nem írok le, mert csak lelőném a poént az otthoniak - főleg a tesóm - előtt :D Aztán sajnos elég hamar vége lett a napnak és hoztak vissza a táborba :( Ahol sajnos el kellett búcsúzni nagy bőgések közepette, hiszen ki tudja, hogy mikor fogjuk viszontlátni egymást. Persze ezek után már sejtem, hogy mi lesz a következő utazásom helyszíne: mivel Rapid Citybe (Dél-Dakota) elég drága a repülőjegy, ezért a szomszéd államba, Minnesotába vennék egy repjegyet, ahonnan átbuszoznék Dakotába. Rapid City közelében van a Mount Rushmore, amit mindenképp megnéznék, és utána nemzeti parkoznánk még ott Dakotában, meg jó lenne Wyomingban (beleértve a Yellowstonet) és Coloradoban is. De soká lesz még a jövő nyár sajnos, mindenesetre jó lenne, ha megtörténne.  

Milyenek is az amerikai pasik? - sztori a discoból

Az utóbbi 3 év folyamán nem sikerült odáig eljutnom, hogy rájöjjek, milyenek is az amerikai pasik. Hát most úgy érzem, hogy láttam és hallottam ezt-azt, úgyhogy le is írom nektek. Még anno, amikor Finnországba mentem, beírtam a keresőbe, hogy milyenek a finn pasik, találtam egy blogot, ahol a lány is leírta, hogy hány ember nézte meg azt a bejegyzést - nem mintha valami olvasóvadász lennék, na de na :D 

Bemelegítésképp le szeretném írni, hogy pár hete sikerült eljutnunk a Diva'sba a konyhás és a karbantartós csapattal. De erre később had térjünk vissza. 

Jaimievel már nagyon sokat beszéltünk arról, hogy nagyon vigyázni kell az amerikai pasikkal, mert imádják az egy éjszakás kalandokat, és nem nagyon törődnek azzal, hogy vizsgálatokra járjanak, hogy vajon van-e valami nemi betegségük. Ezért mindig hozzáteszi, hogy használjak óvszert :D jó pillanatokat szokott okozni a konyhán egy ilyen témájú beszélgetés, meg kell, hogy jegyezzem :D

Az idei nagy csalódásomat ugye Jimmy okozta. Hiába az évközi beszélgetések, megérkezett a táborba és azóta csak leszar. Jött pár külföldi lány, aztán elkezdte nekik csapni a szelet: először az osztrák lánynak, Jasminnak. Neki van barátja, az elején elment Jimmyvel pár helyre, de aztán egy idő után visszautasítgatta az elhívásokat. Na, ekkor szállt át az emberünk az angol ribancra, aki szintén vízi mentő. Na most ez a leányzó 12 évvel fiatalabb, mint a drága barátunk, és tudta nagyon jól, hogy mit gondolok Jimmyről... na mindegy! Amit tudni kell, hogy Jasmin, Lydia és nekem semmi hasonlóságunk nincs, maximum az, hogy külföldiek vagyunk. Ezért levonhatjuk azt a következtetést, hogy tökmindegy, hogy hogy néz ki a csaj, vagy, hogy hány éves, annál próbálkoznak, aki mutat valami hajlandóságot. Persze ez nem meglepetés, de a kort annyira nem veszik figyelemmel, hogy azt már öröm nézni. Az idősebb nő sem fél kikezdeni a 15-20 évvel fiatalabb pasival... na mindegy, fura! :D

Na de térjünk vissza a Diva'sra. Eljött velünk Jasmin is, akinek idegenekkel támadt kedve beszélgetni. Én valahogy nem vagyok vevő arra, hogy idegen férfiakhoz menjek oda beszélgetni, akik nem jönnek be. Azt vettem észre, hogy ha hozzászólok valami sráchoz, akkor egyből azt gondolják, hogy bejön nekem, stb. stb. Úgyhogy Jasmint ráhagytam Petrára, aki elment a lánnyal és beszélgetni kezdtek idegenekkel - én pedig mentem be táncolni a többiekkel. Egyszer csak látom, hogy Jasmin jön be egy Vin Diesel pasival meg annak haverjával, de aztán a csaj otthagyta őket. Mondta Jasmin, hogy a sráccal beszélgettek, elkezdett táncolni elég kihívóan a lánnyal, aki mondta, hogy barátja van és nem csalná meg őt sosem. Erre Vin Diesel is mondta neki, hogy neki meg felesége van, és őt sem csalná meg sosem - aha, 5 percre rá azt vettük észre, hogy egy feka csajt nyom fel a falra és csókolja, mint az állat. A haverja is talált valami csajt (először Kaylant nézte ki, a karbantartós lányunkat, de ő nem állt le vele táncolni), úgyhogy ketten nyomatták ott a dolgot. A haver és az új nője a platz közepén imitálták a szexet, persze ruhában, a Vin Diesel pedig a falra nyomta fel a másik csajt, miközben a nadrágja már kicsit le volt "csúszva" :D Később a kanapéhoz ment mindkét pár és ott folytatták a smárolást - de semmi mást :D Kicsit furán néztünk rájuk, hogy ha már csinálják, akkor tényleg csinálják, de azt is miért nem a mosdóban? :D Na mindegy. Aztán már vége volt a bulinak, mentünk ki, drága Vin Diesel pedig utánam jött ki. Leállt velem is beszélgetni, hogy én is osztrák vagyok-e, meg hogy imádja a szexi akcentusunkat. Aztán elkezdett velem pacsizgatni és mondta, hogy jönni akar velem Hawaiira :D na mondom jó, hogy ha kifizeted a repjegyeket, akkor jöhetsz velem nyugodtan :D $1000-es repjegy után bárkinek bármikor nagy nyugalommal mondom, hogy ha megveszi a jegyet velem jöhet, mert nincs az a még egy őrült, aki ezt megtenné :D pláne nem egy ismeretlennel. Aztán végül beültek a kocsijukba a haverjával és elmentek. A lányok érdekes módon nem voltak velük, ők 10 perccel később léptek le. A Vin Diesel szerintem a csajról simán leszedte a szoknyát, mert a csaj 1 szál tangában rohangált :D Úgyhogy party in the USA volt akkor este. És innen is látszott, hogy a csávónak tök mindegy volt, hogy milyen lány jön össze neki, csak jöjjön össze valaki, akivel kavarni lehet.  

Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy nem minden amerikai pasi ilyen, de kicsit elgondolkodtató, amikor egy amerikai fiú is azt mondja, hogy ilyen a LEGTÖBB pasi.

Összefoglaló az elmúlt 1 hónapról

Már egy jó ideje nem írtam.. bevallom azért, mert nagyon nem volt hozzá kedvem, na meg lelkierőm. Kb. csak panaszkodni tudtam volna, bár most is azt fogok, úgyhogy tökmindegy :D De próbálok valami pozitívabb hangvételű posztot is belevinni a dologba. 

Szóval július 17. óta nem írtam :D 1 hónapja. Sok dolog történt, de ami a legjobb, hogy a tábor utolsó hetében vagyunk, szombaton mennek haza a kölykök és a staff - el sem hiszitek, hogy mennyire várom az utóbbit, bár a konyhások (nagy része) hiányozni fog. Viszont úgy mehetünk a tóhoz, ahogy csak akarunk :D Ugyanis nekem ez a legnagyobb fájdalmam, hogy nem mehetünk akkor, amikor kedvünk tartja. Egy időben drága vízi mentős barátaink napokig nem dolgoztak, ráadásul megtalálni sem lehetett őket, mert állandóan eljárkáltak a táborból. Meg is jegyeztem az igazgatónőnek, hogy ez nem állapot, hogy már 4. napja nem lehet lemenni a tóhoz, mert vagy nem dolgoznak, vagy nincsenek a tábor területén. Ennek az eredménye az lett, hogy odajött hozzám az egyik, aki mondta, hogy ha le akarunk menni, akkor szóljunk neki. Hát én szólnék is, de hogyan, ha soha sincsenek a táborban? :D Na abban a pillanatban lemondtam a fürdésről (mármint a tóban...). Ráadásul drága Jimmy barátom is nagyon kihúzta a gyufát, ami miatt vele már egyáltalán nem beszélek, úgyhogy miatta sem nagyon van kedvem lemenni a tóhoz bámulni a hazug képét. Mostanában viszont olyan dög meleg van (nem, nem olyan, mint Magyarországon, de kezd közelíteni), hogy Jaimie mondta egyik nap, hogy menjünk le fürdeni, megkérte a vízi mentőket, hogy menjenek le előbb - úgyhogy lementünk.. ami tényleg jó is volt, mert nem voltak ott a gyerekek, úgyhogy nyugodtan lehetett fürdeni. Meg rájöttem a "noodle" használatára: ez egy szivacsból készült rúd, amivel tök könnyen a víz tetején lehet maradni. Ha keresztet csinál belőle az ember, akkor akár el is lehet feküdni - na én ezt szoktam csinálni :D

A másik dolog, amiért panaszkodni tudnék, az a konyhai helyzet. Mostanában állandóan kapom beszólásokat Suetól, hogy gyorsan megyek a salátabáros kocsival. Aztán mondja a Petrának is, aki szintén baszogat emiatt, meg más miatt is néha. Jaimievel szoktam beszélgetni erről, aki mondta, hogy egyáltalán nem vagyok gyors, hanem Sue lassú. Néha úgy érzem, hogy Jaimie is kicsit kétszínű, mert Sueval elég jól kijön látszólag, de a háta mögött meg elég jól leszólja... na mindegy. Aztán mondta azt is, hogy a konyhában megszokott dolog, hogy sok az "érintkezés", azaz, hogy az emberek az összeütközés határán vannak. Nem hiszem, hogy sokkal gyorsabb tempót diktálok a Tündinél, meg az előző években is ugyanilyen gyorsan közlekedtem mindenhol - csak most éppen hozzám csapódott egy salátabáros kocsi. Aztán Jaimie mondta, hogy ez miért lehet - én eddig azt vallottam, hogy Sue minden salátabárost utál, mert most hirtelen megutált engem, a Tündit sem szerette, meg az előtte lévő salátabáros gyereket sem szerette. Jaimie azt mondta, hogy szerinte a rangidős lányokat nem szereti szimplán - eddig a Tündi volt itt a legtöbb ideig (mármint Sue után, mert ő 17 éve itt van), most pedig én vagyok az, aki már egy jó ideje itt van. Nem szereti a fiatal lányokat, ezért így viselkedik velük. Úgyhogy India után itt is megkaptam azt a szeretetteljes munkatársat, aki azért utál engem, mert fiatal lány vagyok :D Ráadásul panaszkodik a főnöknek, hogy igazságtalanság, hogy amikor én végzek a munkámmal, akkor nem megyek oda hozzá segíteni. Szerencsére a főnök és Jaimie megvéd, mondták neki, hogy miért menjek oda hozzá segíteni, amikor a gyerekek előtt aláz meg a kiabálással. Meg körülbelül már senki sem segít neki, amin eléggé ki van akadva. De csak magának köszönheti, ha nem alázna meg mindenkit,meg nem szólogatna be másoknak, akkor segítenénk neki - ahogy én is, mert eddig imádtam ott lenni elől és segíteni neki a pultban, de most már csak őmiatta nem megyek oda. 

Következő pont, amin állandóan stresszelek, az a gyakorlati hely. Már lassan szeptember van, de én még mindig nem tudom, hogy hol lesz gyakorlati helyem. Jelentkezek én mindenhova, interjúk vannak, de sosem jön össze semmi. Most viszont van egy kis reményem Svédországba. Már túl vagyok a 2. körös interjún is és várom az eredményt, hogy felvesznek-e vagy nem. Szerintem elég jól ment az interjú, 2 fiatal svéd fiú interjúztatott, leginkább ők beszéltek, hogy milyen a pozíció, a cég, milyen lehetőségek vannak... de kérdezgettek a táborról, Finnországról, valamint, hogy milyen munkatapasztalatom van a svédekkel. Úgyhogy szorítsatok, hogy jöjjön össze, mert nem akarok az utazás alatt is ezzel vesződni :D

Utazás... na igen, ugye Hawaii :) megvan az összes repjegy, szállás, kocsi, úgyhogy nagyon királyak vagyunk! Augusztus 27-én dolgozok a táborban utoljára az utazás előtt. A munkaidő 8tól 4ig van, utána lezuhanyzok és mehetünk is ki a buszhoz 6ra, ami bevisz New Yorkba 9 órára. Fél 12kor indulok tovább Philadelphiába, ahova hajnali fél 2kor fogok odaérni. Onnan valahogy el kell jutnom a repülőtérre, amit valószínűleg úgy fogok megoldani, hogy 2 órát benn várok a pályaudvaron és az első metróval megyek a reptérre. Fél 9 körül indul az 1. repülőm Denverbe, ami 4.5 órás, onnan Honoluluba, ami 7.5 órás. Honoluluban leszek olyan 3 körül délután, és ott meg kell várnom egy 8kor induló gépet Lihuebe, az egyik szigetre, ahova 9kor fogok odaérni. Mivel kb. 4-5 óra különbség van Hawaii és New York állam között, mondhatjuk, hogy majdnem 1.5 napot fogok utazni az elején :D Elsején pedig átmegyünk egy másik szigetre, Mauira, majd 5-én megyek vissza Honoluluba 1.5 napot eltölteni. Azután pedig majdnem 11 órás repüléssel átszállás nélkül jövök vissza New Yorkba, valamint a táborba egy esküvő erejéig. Jó lesz, jó lesz, már várom :)

Kiborul a bili

Ismételten eltelt pár hét, én pedig ismételten nem jelentkeztem egy jó ideje. Nem az időhiány miatt, mert időm lett volna, de kedvem nem volt ahhoz, hogy írjak. Most már csak akkor jövök gépezni, ha épp ír valaki valami hosszabb levelet és nincs kedvem telefonon pötyögni, vagy kapok valami e-mailt valamilyen gyakorlati helyről... szal már volt olyan, hogy nem gépeztem egész nap. Fura, mert ez nem rám vall. 

Na már most a tábor nem olyan, mint amire számítottam. Tavaly úgy mentem haza, hogy tök vártam ezt a nyarat, és akkor számítottam jobb nyárra, amikor megtudtam, hogy a vízi mentő, akivel jóban voltam, jön vissza. Aztán a táborban megláttam Jordant, akivel szintén jóban voltam tavaly, így körülbelül örömkönnyeket hullajtottam, hogy na majd ez a nyár milyen szórakoztató lesz, stb. stb. ... aztán a fenét! Ezek az emberek azok, akik a legjobban leszarják a fejünket. Elég rossz érzés, hogy már itt vagyunk több, mint 1 hónapja, barátok nélkül, kocsi nélkül... és akkor elhívjuk őket, hogy menjünk el valamerre, és akkor kapjuk a választ, hogy "neeem, mert dolgozni kell", vagy valami... és akkor egyszer csak látjuk, hogy mennek el, természetesen másokkal. Jordantől pl. azt a lereagálást kaptuk meg Petrával, hogy miért nem csinálunk valamit a szobánkban?... igen, majd 12 hétig a szobánkban fogunk ülni, és ott fogunk valamit is csinálni. Szal igen, imádom, hogy nincsenek arra tekintettel, hogy külföldiek vagyunk, több ezer kilométerről jöttünk, és talán vannak érzéseink is :D

Amúgy idén nőtt a külföldiek száma: 3an vagyunk magyarok, 2 osztrák, 2 angol, 1 francia és 1 holland lány van itt. A legjobban az osztrákokkal jövünk ki, az angolok kicsit furák, a holland lány pedig kicsit máshogy dolgozik, szal vele nem nagyon tudunk együtt lenni. Na és a vicc az, hogy mindegyikőnket leszarnak, kivéve az angol csajokat. Ők a víznél dolgoznak, szal drága vízi mentős barátom velük szívesen lóg, meg mások is viszik őket mindenfele, stb. stb. De hát persze, folyékonyan beszélik ők is az angolt, könnyen ki tudják magukat fejezni, stb. stb... de akkor is, diszkrimináció. 

Elmondtam a bajunkat az igazgatónőnek, aki tök aranyos volt, mert egyből ugrott arra, hogy majd kijuttat minket a táborból, amikor szabadnapunk van... meg próbál tenni az ilyen miatt, de sajnos az én szívemet akkor sem fogja teljesen megnyugtatni. :/ Nem mondom azt, hogy rossz a tábor, mert a 2 évvel ezelőttinél még mindig jobb. Nem egy "hülye pasi" fogja elrontani a táboromat azzal, hogy gyerekes... persze fáj, meg rosszul esik, mert nem erre számítottam, hanem arra, hogy tök sokat leszünk majd együtt, elmegyünk szórakozni, meg mittudomén, aztán ő az, aki legjobban leszar minket. De úgy vagyok vele, hogy leszarom, nagyon jól elvagyok az osztrákokkal, ugyanabban a cipőben járnak, mint mi, úgyhogy legalább mi összetartunk és jól elvagyunk egymással. 

Ennyit a negatív blogomról, próbálok többet írni a következő napokban :D

Gyerekek előtti utolsó napok

Kicsit lemaradtam a blogírással, ami általában szokásom... de igyekszem behozni a lemaradást :D 

A gyerekek előtti utolsó hét gyorsan elment. Mindenben az volt a legrosszabb, hogy amíg nem voltak itt a vízi mentők, addig végig rossz idő volt, aztán megjöttek csütörtökön, onnantól kezdve 7 ágra sütött a nap. Vízi mentő nélkül viszont nem mehettünk le akármikor a tóhoz csobbanni egyet. 

Egyik délután jött is a probléma, hogy munka után le akartunk menni a tóhoz, de Jimmy, az egyik vízi mentő azt mondta, hogy csak 16:00 után mehetünk le. Kicsit húztam a számat, mert 5-re vissza kellett mennem, márpedig akkor nem száradna meg a hajam. Na de mindegy, beletörődtem. Munka után viszont találkoztunk egy másik vízi mentő fiával, aki megkérdezte, hogy hol vannak a vízi mentők, mert ő le akar menni úszni. Megkerestük az apját, aki a mostani vízi főnökkel ügyködött valamin, úgyhogy nem értek rá. Mondták, hogy menjünk, keressük meg Jimmyt, vagy az angol lányokat. Egyből a lányokhoz akartam menni annak ellenére, hogy a tábor másik felében laknak, ugyanis Jimmy ebédnél megmondta, hogy nincs túl sok kedve a víznél lenni, mert hideg van. De a kisfiú mégis őt akarta először megkeresni, hiszen az iroda mellett van a ház, ahol lakik. Végül lejött velünk a srác, és tudtunk fürdeni, bár Petra nem jött le. Én meg úgy éreztem, hogy egyrészt miattunk is kellett futkározni, mert a kissrác igazán tudott volna még egy kicsit várni. Pofátlanságnak éreztem volna, ha aztán azt mondom, hogy mégsem megyek le. Na de nem baj, nem bántam meg. 

A kissrác már távolról integetett. Először a mély vízbe akartam egy ugrást csinálni, ekkor megkérdezte, hogy miért nem megyek az ő részére. Hát egye fene, átúsztam (amit nem szabadott volna, mert néhány hordó alatt történt az eset, na de legközelebb nem fogom megcsinálni). Mondta a srác, hogy versenyezzünk úszásban. Nagyon kifárasztott a kölyök, mert ahányszor levittünk egy menetet, mindig mondta, hogy akkor most gyorsan csináljuk, vagy lassan, vagy ilyen úszás, olyan úszás... :D szegény gyereket mindig levertem, kivéve akkor, amikor direkt leálltam, had legyen valami győzelmi élménye :D Aztán már kicsit untuk a versenyzést, illetve Jimmy unta már magát, ezért felvetette, hogy játszunk "Marco Polo"-t, aminek az a lényege, hogy az egyik embernek be kell csuknia a szemét, és a hang alapján meg kell találnia a másikat (aki persze közben menekülhet). Akinek csukva van a szeme, az mondja, hogy "Marco", a másik meg "Polo". Jó volt játszani. Az eredetileg 10 perces úszást kibővítettem 1 órára. A végére ugyanis Jimmy már tényleg nagyon unott volt, úgyhogy mondtam is a kissrácnak, hogy elfáradtam, menjünk ki a vízből. 

Aztán jött július 4. Még precamp alatt beszéltünk arról, hogy elmegyünk valamelyik városba tűzijátékot nézni, de végül nem lett belőle semmi. Próbáltunk beszélni pár emberrel, hogy menjünk el valahova a táborból és szórakozzunk egy kicsit, de hát ebből sem lett semmi. Jimmyvel lebeszéltük, hogy elmegyünk, fél 10re beszéltük meg a találkozót, de nem jött a szobába... aztán egyszer csak hallottam, hogy felbőg az autójának a motorja olyan fél 1 körül és elmegy, aztán fél órára rá meg jött vissza. Nálunk végig égett a lámpa és annyi nem volt benne, hogy bejöjjön és megmondja, hogy bocs, nem akarok veletek lógni, vagy valami... persze le is szedtem a lábáról, másnap meg jött oda hozzám pitizni, hogy ne haragudjak, stb. stb. 

Következő bejegyzésben folytatom :)

22. nap - Első nap a konyhában

És végre eljött az az idő, amikor konyhában lehet az ember :) Jó volt karbantartósnak lenni, de a konyhát azért jobban szeretem. Több a szabadidő, nem annyira fárasztó, és nem vagyok kitéve annyi veszélynek még akkor sem, ha a kézfejemet is levághatnám a benn lévő késekkel :D

Délelőtt nem kellett dolgozni, csak déltől kezdtük a munkát, akkor is ebéddel. Tegnap este találkoztam a konyhafőnökkel, ekkor mondta, hogy benn lehetek a saláta bárban. Ezért automatikusan mentem is a salátabáros pulthoz, hogy elkezdem takarítani. A mai nap körülbelül csak ebből állt, hogy letakarítsam a pultot, a hozzá tartozó 2 szekrényt, a polcot, egy tartót, a 2 salátabáros kocsit, meg még hasonlók. Igazából nem tudom, hogy holnap mit fogok csinálni, mert ott pakolni már nagyon nem kell, salátabárt pedig csak szerdán este kell csinálni szerintem. Úgyhogy a holnapi napom szerintem még laza lesz, na de szerdán viszont bele fogok őrülni :D 

Az előző hetek folyamán sikerült leváltanom a kicsi ágyamat egy dupla 2 személyes ágyra. Annyira örültem, és körülbelül el sem akartam hinni, hogy ilyen könnyű egy nagy ágyat beszerezni magunknak. Hát jól éreztem. Ma jött be konyhába az egyik karbantartó és mondta, hogy lehet, hogy vissza kell vinnünk az ágyat, mert a vízi mentős fiúk nagy valószínűséggel nem fognak belemenni, hogy kicsi ágyuk legyen. Az egyikre találtam megoldást, tavaly is 2 kicsi ágya volt és az volt összetolva, és ekkor jött fel a másik vízi mentőssel. Neki viszont kicsi szobája van, úgyhogy a 2 kicsi ágy összetolása sajnos nem megoldás. Az egészben az a rossz, hogy pont az ő ágyát hoztam el, úgyhogy szerintem több, mint valószínű, hogy pár napon belül vissza kell szolgáltatnom a jó kis (illetve nagy...) ágyamat :( Most először érzem azt, hogy mégsem várom, hogy jöjjenek a többiek a táborba :D Amúgy a staff összessége szerdán lesz itt,  a gyerekek pedig vasárnap fognak jönni :)

20-21. nap - Bostooon

Kicsit lemaradtam a blogírással. Igazából nem is tudom, hogy minek köszönhetően :D A lényeg, hogy egyik nap David, a tábori sofőr felajánlotta, hogy elvisz minket Bostonba, mert ő elutazik egy barátjához, aki egy nagy házban lakik. Én rögtön kaptam is az alkalomra, Laci egyből visszamondta, merthogy ő nem szereti a városokat, majd Petra is elfogadta az ajánlatot. Így hétvégén Bostonba mentünk munka után. 

Végre az utolsó munkanapom is elment karbantartósként. Már örültem neki, mert a reggel fél 9től 4ig tartó fizikai munka 3 héten keresztül 6 napon át kicsit sok volt nekem. Ráadásul odáig jutottam, hogy nem találtam számomra semmiféle ehetőt a hűtőben, ezért körülbelül alig ettem. Utolsó héten történtek az ágytologatások, meg az ilyesmik, amikhez azért kell erő - hát az én állóképességem nem bírta teljesen :D De nem történt velem semmi, mielőtt el kezdenétek aggódni. Bár megijedtem kicsit attól, hogy az egész napos munka után úgy éreztem, hogy nem vagyok éhes, és nem tudom hány napig voltam el vacsora nélkül. 

Szombat délután neki is indultunk a bostoni kalandunknak, bár már nem sok kedvvel, mert kiderült, hogy másnap egész nap esni fog, ami sajnos be is jött. 3 órás autókázás után oda is értünk, egy kicsit beszélgettünk a sofőr barátjának a feleségével/barátnőjével, aztán elmentünk a Harvard könyvesboltjába, ahol Petra vett is egy könyvet, majd visszamentünk a lakáshoz és együtt elmentünk egy indiai étterembe, ahol nagyon jó volt a kaja, bár a kiszolgálás már nem annyira. Nem is kapták meg a 20%-os borravalót az ottaniak :D Bár kicsit igazságtalanul lett elosztva az ár, a végső árat osztottuk el több fele, de ez úgy nézett ki, hogy a Petrával nem ittunk semmit (a vizet ingyen adják...), úgyhogy a többiek sörét kb. mi is álltuk. De nem problémáztam ezen, mert odafele a sofőr kifizette a kávénkat, az ottaniak meg ingyen elszállásoltak. 

Elég késő volt ezután, de mégis elmentünk egy helyre, ahol régi tárgyakat, főleg ruhákat, bakelit lemezeket és képeslapokat lehet venni. Zenéltek is. Jó volt a hangulat, de sajnos én már annyira fáradt voltam, hogy nem élveztem a dolgot annyira, mint amennyire lehetett volna. Mióta kinn vagyok Amerikában, nem nagyon feküdtem le fél 11nél később, a helyen meg ott voltunk még éjfélkor is. 

Vasárnap pedig tényleg szakadó esőre keltünk. Városnézést terveztem, de úgy döntöttem, hogy mivel semmi képet nem lehetne csinálni, mert elázik a fényképezőgépem, meg hideg is volt egész végig, ezért nem indulok el egymagam, hanem inkább a többiekkel tartok. El akartak menni valami teaboltba, meg használt CD-s boltba, meg bementünk egy másik könyvesboltba. Na az a része nagyon tetszett. Petra könyvolvasás közben bealudt, ezért volt időm végignézni az összes könyvet. Először a különböző kultúrák könyveit néztem végig, aztán, mivel volt időm, megnéztem a pszichológiai témájú könyveket. Kiválasztottam vagy 10et, ami nagyon tetszik, és folyamatosan redukálni akartam őket, hogy nehogy sokat megvegyek. Végül kettőre esett a választás: egy olyan könyvre, ami egy kínai városról ír, ahova bevonultak a katonák és több ezer embert megerőszakoltak. A másik pedig egy pszichológiai témájú, az emberi érzelmeket elemzi. Mivel most unatkozok, lehet, hogy blogírás után szépen nekiülök, és olvasgatok egy kicsit :) 

A könyvesbolt után elmentünk egy kicsit sétálni a Harvard Egyetemhez, aztán indultunk is haza. Nekem nagyon tetszett a hétvége, bár tény és való, hogy túl sokat nem tudtam pihenni :D

13. nap - Laci megjön

Már csak 1 napot kell túlélni és szabadnap! A reggel nem kezdődött a legjobban, nekem fürdőszobákat kellett takarítanom. Jobban mondva 2 ház fürdőjét, mert a többiben még nem volt víz. Ez az a munka, amire az életben nem ajánlanám fel magamat, nem 1 házban állt 9 hónapig a víz, néhányban van valami piros folyadék, és akkor még ezek jobbnak nevezhetők... valamelyikbe fulladt bele egér is. Na mindegy, Hawaii-ért mindent. 

Az első házba bementem, ahol a zuhanyzó csöpögött, nem lehetett elzárni. Mivel jég hideg volt, eléggé felhúztam rajta az agyam, ráadásul már vagy egy hete láttuk, hogy csöpög a víz, szóltunk, hogy javítsák meg, de nem történt semmi. El akartam kezdeni pucolni a WC-ket, de aztán kiderült, hogy a tartályt meg nem tölti a víz, úgyhogy át is lettem irányítva a másik házhoz, hogy csináljam ott a fürdőt, mert ott van víz. Hát igen, megcsináltam, szerencsére az állapotok emberiek voltak. Miután végeztem, az előző napi munkát befejeztem, szépen berendeztem a házat és mentem megkeresni a többieket, hogy adjanak valami iránymutatást a következő teendővel kapcsolatban. Elkezdtünk matracokat cipelni, majd ágykereteket, és lábakat. 1 újabb házat berendeztünk, és mondta Mat, hogy mivel nincs annyi dolog, ezért délután nem kell dolgoznunk. Nem kicsit örültem :D Ráadásul Laci is jött délután, úgyhogy vele is tudtunk lógni. 

Mindenki elment a táborból, aki csak tudott, így 3-an maradtunk, ráadásul csak magyarok :D Sétáltunk a táborban, körülnéztünk, Laci felmérte, hogy mit kell megcsinálni a nyár folyamán. Aztán felmentünk konyhára főzni. Az összes hűtőben található zöldségből rakottast csináltunk. Kicsit fura volt a paradicsommal enni a krumplit meg a tojást, de azért ehető volt :D 

Este pedig összefeküdtünk filmet nézni, ahol a Laci azonnal bealudt. 

12. nap - Ágytologatás elkezdődött

A reggel unalmasnak látszódott, amikor elkezdődött, de egész jól megtaláltam, hogy mit is kellene csinálni. A játszóházban kezdtük a pakolást és a takarítást. Kidobtuk az összes szemetet, valamint helyére pakoltuk azokat a dolgokat, amik nem oda voltak valók. Találtam 2 festőt, tudjátok, amin vannak ilyen számok, és az alapján kell kifesteni a képet. 2 féle volt ott: oroszlános és farkasos. Mivel mindegyiket szeretem, hát persze, hogy mindegyikből hoztam el :D Még totál üresek voltak, ráadásul több is volt belőlük, úgyhogy bátorítottak, hogy nyugodtan hozzam el őket és csináljam meg nyugodtan. Az oroszlánosat már el is kezdtem. 

Nem sok idő után megtaláltam, hogy nekem mit kell csinálnom: a könyvespolc nagyon szét volt barmolva, halomban álltak ott a könyvek, úgyhogy úgy döntöttem, hogy szépen eligazgatom őket, valamint visszateszem azokat a könyveket a helyükre, amik éppen nincsenek betéve. Szeretem nézegetni a könyveket és kerestem a megfelelőt, amit el tudnék hozni és olvasni, amennyiben valamikor nagyon unatkoznék. Aztán egy idő után találtam egy Camp Kinderlandes receptkönyvet, belenézegettem és egyszer csak benne találtam a töltött káposzta receptjét. Nagyon meglepődtem. Egy Christine Veres nevű emberke írta bele a könyvbe, a nagymamája magyar volt, és tőle tudta a receptet. Szerintem a nagypapája is magyar lehetett, nem túl sok amerikai embert láttam már "Veres" vezetéknévvel :D Úgy nézett ki, hogy végeztünk a játszóházzal, csak porszívózni kellett, amit bevállaltam, mert nagyon szívesen megcsináltam volna az irodáját is, amivel szerintem évek óta nem foglalkoztak. Ott is volt egy csomó könyv, azokat is el akartam rendezgetni. Ott már komolyabb témájú könyvek voltak: a fekete Amerikáról, az ázsiai bevándorlókról, zsidókról, békéről szóló könyvek, stb. stb. Sajnos ebédig nem végeztem, de a nagyját megcsináltam. Mivel a könyvrendezgetés nem első számú feladat volt, ezért ebéd után már nem mentem vissza könyveket rendezgetni, de szívesen csináltam volna. Ehelyett elkezdtük az ágyakat pakolni. Idén a tábor 100 db új ágyat rendelt a gyerekeknek, ezért minden ágyat (ami ráadásul vas) ki kellett cipelni a színházból és bevinni a házakba. A kerethez járt láb, ami szintén vasból készült, valamint matracokat is rendelt a tábor, úgyhogy azokat is lehetett cipelni. Erősítés nem ártott :D 2 házba be is vittük a berendezést, az egyik házat már fel is állítottuk, a másikba csak belekezdtünk. Hihetetlen, hogy kb. csak 7 perc volt hátra a munkaidőből, de képesek voltak átmenni és átvinni minket is felállítani 2 db ágyat... na mindegy. 

Annyira meleg volt, hogy műszak után lementünk a tóhoz és csobbantam egyet. Kiderült, hogy az egyetlen fürdőruhám amit hoztam, rossz, a bikini felsőn leszakadt a becsatoló valahol, ezért kénytelen voltam megkötni. Remélhetőleg a nyár folyamán sikerül valahova elmenni, mondjuk egy Walmartba 1 új fürdőruhát venni :D Nem nagyon szeretnék ebben nyomulni a gyerekek előtt, mert eléggé feltolja a melleimet, és kicsit erotikusnak tűnhet az öltözék :D

10. nap - Valami a munka után

Az utóbbi nap történéseit végül nem írtam le, mert annyira nem voltak érdekesek... az esőzésen kívül. Vasárnap este elkezdett szakadni úgy tökéletesen, ami nem állt el egészen hétfő délutánig. Az ereje kb. a magyar 5 perces nyári zuhénak mondható. Azért kicsit meglepett, mert az előző években ennyire nem esett egy egész napon keresztül... Amúgy hétfőn reggel 4kor volt egy interjúm, amire szintén úgy kellett átfutnom a szobából, és jól el is áztam :D A munkánál az ablakmosást pedig sikeresen megúsztuk, legalábbis délelőtt, akkor a konyhát kezdtük el takarítani. Délután pedig választhattunk Petrával a porszívózás és az ablakmosás között. Kicsit furán jött le a dolog, mert lehetett volna folytatni a konyhatakarítást, de Petra mondta, hogy nem végeztünk még az ablakokkal. De ő porszívózni akart, nekem meg a kezem még mindig nem jött rendbe. Nem nagyon tetszett a dolog, de aztán a dolgozók szobájában az ablakok nem voltak olyan vészesek, mint a gyerekek szobájában, úgyhogy elég volt a simogatás is neki, nem kellett teljes erőből vakargatni. 

A kedd elég hamar elment, délelőtt elemeket cseréltünk a tűzjelzőkben, délután pedig ablakokat mostunk :D 

Aztán jött a tábor 10. napja, a szerda. Ki nem fogjátok találni, hogy mivel kezdtünk!: ablakmosással :D szerencsére ez volt - egyelőre - az utolsó, ugyanis a színház terem tele van ágyakkal és székekkel, kb. mozdítani sem lehet őket, úgyhogy nem nagyon lehet hozzáférni az ablakokhoz. Délután pedig elkezdtük a szúnyoghálók javítását is, ami magába foglalta a foltozást és a cserét is. Elég jól elszöszmörögtünk rajta Petrával. Nem végeztünk a nap végére, úgyhogy másnapra kellett hagyni.

Munka után pedig együtt töltöttünk némi szabadidőt a többiekkel, habár nem volt a legmelegebb idő, kimentünk a tópartra egy üveg sörrel és beszélgettünk. Este pedig tábortüzet gyújtottunk és pillecukrot csináltunk Hershey's csokival és keksszel. Emiatt a cukorbomba miatt este inkább nem is ettünk vacsorát. 

Buckynak, az egyik karbantartós dolgozónak most lett egy új járgánya egy markoló személyében. Megkérdeztem, hogy beleülhetek-e, és megengedte :D van egy ilyen kis motoros nagy fűnyírója, amit nagyon félt, és nem nagyon enged senkit sem használni, ezért tartottam attól, hogy a darura is azt mondja, hogy inkább ne üljek fel rá. Próbáltunk képeket csinálni, de sajnos már elég késő volt és sötétedett, Mat, egy másik kollégánk meg nem nagyon tudta kezelni a fényképezőmet. Megbeszéltük, hogy következő reggel azzal kezdünk, hogy csinálunk pár képet, de sajnos elmaradt :( Szombat reggelig meg kellene ejteni, mert utána vissza kell vinni - ugyanis a dömper bérelve van.

7. nap - Szabadnaap!!

Végre eljött a vasárnap és a szabadnap ideje. Épp jókor jött, ugyanis szombaton egész nap ablakot pucoltunk, a jobb kezemen 2 ujj úgy elzsibbadt, hogy már nem is éreztem. A körmöm is eléggé fájt... na de nem baj, íme egy nap, ami elegendő időt adott ahhoz, hogy mindez elmúljon, ugyanis amint véget ér a pihenés, ismételten mehetünk vissza ablakokat mosni - még legalább 1 napig. Kicsit fura, hogy le kellett mosni az ablakokat, legalábbis a gyerekeknél. Petra 1991-ből is talált feliratokat az ablakokon, úgyhogy azóta nem hiszem, hogy nagyon mosták volna őket, legalábbis nem magyar módon - azaz normálisan :D Nem akarom bántani az ittenieket, de egyik nap az egyik kolléga elvileg felporszívózta a gyerekházakat, ennek ellenére tele volt a legtöbb pókhálóval és kosszal. 

A tábor előtt, mielőtt beindulna a "normális" mosás, szabadnapokon mindig el fognak vinni az egyik városba, ahol kimoshatjuk a ruháinkat és elmehetünk enni :D Ugyanis a mosás kicsit hosszabb idő, a pizzázó pedig mellette van, így hát kénytelenek vagyunk bemenni enni :D Aztán a heti bevásárlást is nekünk kell elintézni. Ezen a szabadnapon pizzát ettem, csirke és brokkoli is volt rajta, ezen felül nem emlékszek már semmire. A lényeg, hogy finom volt, és sok :D először a közepes pizzát akartam megvenni, hiszen a kicsi pizza olyan kicsi szokott lenni... de nem volt eszemben, hogy a nagy országban még a kicsi pizza is nagy. Végül Mike, az irodás fiú valahogy rávitt a kicsi pizza útjára, úgyhogy azt rendeltem végül, ami jó döntésnek bizonyult, ugyanis fullig laktam. A szórakozás hátralevő részében boltoztunk, meg elmentünk sört venni. Míg nem érkeznek meg a gyerekek, addig ihatunk alkoholt a táborban, utána nem. Petra hozta fel az ötletet, meg akart kóstolni egy amerikai sört mindenképpen. 

Miután visszaértünk a táborba, lementünk a tóra 2 videót felvenni. Ismételten belevágok egy gyakorlati programba, és mostanában olyan helyeket találok, ahol kérik a videós bemutatkozást is. Így összedobtam egyet Malajziába, és USA-ba is. Készült néhány nem elküldhető változat is :D A következő videót angolul tudóknak jobban ajánlom.

Jó lenne, ha már eredmény is lenne a sok jelentkezés után. Idén nem a tábor utolsó napján szeretném megtudni, hogy hova mehetek októbertől :D 

Petrával pedig rákaptunk a Honfoglalóra, napok óta esténként alázzuk a tömeget :D (vagy esetenként fordítva :D )

5. nap - Újra van Internet! :D

Még tegnap délután mondta Kaylan, hogy ma jönnek fixálni az internetet maximum 11 órakor. Reggelinél csörgött is Kaylan telefonja, hogy jönni készülnek, 9-re itt is lesznek. Mi pedig kikaptuk a feladatot, mégpedig, hogy az iroda tetején lévő ruharaktárban pakoljunk össze, mert tavaly mindent csak kimostak, de nem pakoltak el. Nekem tetszett a feladat, mert nem volt fárasztó, másrészt első kézből fogok értesülni a visszatérő internet híréről, és akár még munka közben is rá-rá tudok nézni az e-mailjeimre és a Facebookra :D Így is történt. Ebédig elvoltunk a fenti dolgokkal, szépen összerámoltunk mindent, és a netet is sikerült megcsinálni a Verizonnak, akik kb. egy tűzoltós autóval jöttek ki a táborhoz :D

Délutánra pedig egy másik nagyon jó munkát kaptunk: végig kellett járni a házakat, és fel kellett írni, hogy hol vannak problémák: hol van kitörve az ablak, hol nem ég a lámpa, hol kell megjavítani a szúnyoghálót, hol pittyeg a tűzjelző, és hasonló finomságok. Ezzel el is voltunk 4 óráig. Utána pedig jöttünk is be az irodába, hogy pótoljuk az elmúlt 1 napban kieső internethasználatunkat :D 

Ennyit mára, holnap jön a 6. nap, ahol több, mint valószínű, hogy egész napos ablakpucolásból fog állni. Ugyanakkor az utolsó nap lesz a héten, vasárnap ugyanis szabadnaaap! Mike, az irodás fiú jönni fog értünk, és elvisz minket a mosodába, valamint elvileg egy pizzázóba, és bevásárolni a jövőhétre. Oda már jobban kell tervezni az étellel, ugyanis jövőhéten szombaton megérkezik a Laci is, aki iszonyatos mennyiségű ételt képes megenni. Amennyit dolgozik, ezen nem is csodálkozom. 

4. nap - Még több söprés, nagy fáradtság

A reggel nagyon "jól" kezdődött. Hajnali 1:15-kor arra keltem, hogy beindult a tűzjelző. Nem olyan szinten, mint 2 éve, egy hosszú és 2 rövid sípolás után abbahagyta a dolgot. Már kezdtem megnyugodni, hogy vége, majdnem vissza is aludtam, de jött a következő menet, ismételten csinálta. Revánsnak szánva én is felkeltettem Petrát, hogy nem hallotta-e a dolgot, meg amúgy is fel akartam kapcsolni a lámpát, hogy ellátom én a tűzjelző baját, csak maradjon abba. Kivettem az elemet, ami azt eredményezte, hogy minden 10.-15. másodpercben csippant egyet. Nem hangosat, meg nem is hosszat, de éppen idegesítőt. Egy gomb lenyomásával ez is megszűnt. Valószínűleg az elemet sem kellett volna kiszednem, csak ezt a gombot kellett volna megnyomnom, de sebaj :D

Reggel konyhába érve megláttuk a napi teendőinket: söprés, söprés és söprés. A nap végére sikerült kisöpörni az összes házat, a színháztermet, valamint a játékszobát is. Nagyon meleg volt, ráadásul pont a meleg helyiségekben voltunk, úgyhogy mindketten szanaszét izzadtunk, nagyon nőiesnek éreztük magunkat :D Már terveztük is, hogy elmegyünk a tóhoz és ruhástól beleugrunk :D A másik 2 táborban tartózkodó személy ugyanis lelépni tervezett babát nézni. A karbantartós főnököknek született egy közös kisbabájuk, oda ment el Bucky és Kaylan is. Így mi egyedül lettünk hagyva a jó nagy táborban. 

A baj viszont az volt, hogy reggel óta nem volt Internet! :D Így munka után nem tudtunk jönni kockulni. Ehelyett elmentünk a konyhába és desszertet csináltunk magunknak: áfonya, málna, ananász joghurttal, valamint csokidarabokkal. Hát egy isteni dolog volt ez. Petra szüleménye volt, úgyhogy most is dagadtam a büszkeségtől, hogy milyen jó embert is ajánlottam be a táborba :D Leültünk beszélgetni, és arra eszméltünk, hogy már 2 órája ott ülünk és beszélgetünk. Visszaindultunk a szobába, ahol elmentünk fürdeni, megnéztem 2 Jóbarátok részt, és elég korán, fél 9-kor már feküdtünk is le aludni :D