Hoover-gát, Grand Canyon és Page város körüli szépségek

Nagyon szomorú voltam, amikor elmentünk Las Vegasból, ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy elkezdődött a várva várt utunk! :) A kocsival akadtak kis gondok, ugyanis a lányok majdnem csak a legkisebb kocsit foglalták le 4 személyre. A személyek száma megfelelő volt, csak éppen a cuccok nem fértek volna bele a kocsiba. Így hát nagyobb kocsira kellett cserélnünk. Egy Chevrolet Traxot (?) kaptunk, de abban is alig fértünk el, úgy kellett bepuzzle-zni a cuccainkat. A legközelebbi Walmartban pedig bevásároltunk, megvettük a sátrat és vettük is az irányt a Hoover-gát felé.

2 óra utazás után oda is értünk, a látvány gyönyörű volt. Képek alapján jómagam nem bántam volna, ha kihagyjuk a gátat, de mikor odaértünk, nagyon örültem, hogy a lányok meg akarták nézni. Nekem semmi ellenvetésem nem volt, számomra az volt a legfontosabb, hogy a Horseshoe Bendet, Antelope Canyont és a Yosemitét lássam. A gátnál elsétálgattunk 1-2 órát, és menekültünk is vissza a kocsiba. Elég meleg volt, amit vittünk magunkkal vizet kis kulacsban, az is felmelegedett. Na meg az is, amit már újratöltöttünk. Szárazság, forróság... igen, ilyen egy igazi sivatag :D

Aztán a Grand Canyon következett, ahova kicsit később értünk oda a kelleténél. Mivel már besötétedett, nem mentünk ki a kanyonhoz, hanem felvertük a sátrunkat, vacsoráztunk és aludtunk. Az éjjel azt hittem, hogy megfagyok. Nem vagyok zokniban alvós típus, úgyhogy zoknit nem is húztam fel a lábamra. Na meg a pulcsit sem vettem oda magam mellé. A "hálózsákom" egy vékony kis pléd volt a táborból, amibe bele lehetett bújni. Én hülye azt hittem, hogy a sivatagi éjszaka meleg lesz, de földrajztudásom mégsem volt olyan kielégítő, hogy tudjam azt is, hogy a sivatagi éjszaka minden, csak nem meleg. Ekkor tanultam a hibámból, és a következő napokban mindig oda volt készítve a 2 pulcsi és 2 zokni.

Másnap reggel mentünk ki a kanyonhoz. Most ne kövezzetek meg, de 

szerintem nem olyan nagy szám az egész. Persze szép, szép, de mindenki annyira sztárolta az egészet, hogy azt hittem, hogy tényleg valami nagyon gyönyörű helyre fogok menni. Valljuk be, egy Na Pali State Parknál nem volt szebb a Grand Canyon, sőt, az indonéz Gili Menon is több könny gyűlt a szemembe. Szóval számomra kicsit csalódás volt, ámbár nem a legnagyobb, voltak nagyobb csalódások is az utazás alatt, amiről később írnék. 

A Grand Canyon után Page város felé vettük az irányt, hiszen annak a közelében van a Horseshoe Bend és az Antelope Canyon. A lányok felvetették, hogy mi lenne, ha az Antelope Canyon helyett a Glen Canyonhoz mennénk, hiszen a belépő $30 volt. Szerencsére sikerült meggyőzni őket, hogy ne hagyjuk ki az Antelope Canyont, hiszen, ha már ott vagyunk, inkább azt nézzük meg, ami egyszerűen gyönyörű. Ez volt az a pillanat, amikor végleg úgy döntöttem, hogy a következő években nem fogok elsőévesekkel utazni. Kevesebb pénzből gazdálkodhatnak sajnos, úgyhogy megértem, hogy a $30-os belépő kicsit húzós a fizetésükhöz képest. 

Amúgy a Canyon tényleg nagyon szép volt, de nagyon trükkös is az egész. Amikor odamentünk, a canyon nem volt olyan szép narancssárga, mint a színeken. Erre megszólalt az idegenvezető (csak azzal lehetett bemenni), hogy ha jobb képeket akarunk, be tudja állítani a kamerákat. Beállította, csináltam egy képet, és hopp, narancssárga volt az egész. Úgyhogy erről a helyről elmondható volt, hogy képeken sokkal szebb, mint élőben - de azért élőben sem volt kutya :)

A Horseshoe Bendet is nagyon élveztem, egyszerűen lenyűgöző volt - és igen, szebb volt, mint a Grand Canyon, haha! 

Következő bejegyzésben a Zion Nemzeti Parkos élményeimről olvashattok bővebben :)

Viva Las Vegas

Las Vegasra nem mondhatom azt, hogy már az első pillanatban is tetszett, hiszen célom az volt, hogy minél hamarabb eljussak a hostelbe a repülőtérről, és beleeshessek az ágyba. Szerencsére 1 busz segítségével elmehettem a hostelbe, 1 óra múlva pedig már fürödhettem és feküdhettem le aludni. 1 napot voltam ott, ugyanis a következő napra olyan hotelt találtam, ami 15 percre volt a Bellagiotól gyalog (ez kb. a Strip közepén van, ha nem is, legalábbis a legszebb részen), $10-ral került többe és még reggelit is adtak. Bár, hogy milyet, azt lehetne vesézni, de legalább volt valami. 

Másnap mentem is át az említett hotelembe, ahol ledobtam a cuccomat és mentem felfedezni a Flamingo hotel "egyél annyit, amennyit tudsz" éttermét. Az ebéd $24 volt a hétvége miatt, de annyit lehet enni, amennyit akarsz. Eldöntöttem, hogy mindennap ilyen helyeken fogok enni 1x. A választék jó volt, de annyira nem tartottam jónak, hogy máskor is visszamenjek. Az olasz kajáik jók voltak. A kilátás szép volt: a kertben lévő flamingók és kacsák mutogatták magukat az étkezőknek. 

Ezután a Caesars' Palacebe mentem el, amit eredetileg nem terveztem, de gondoltam, hogy mivel olyan közel van, benézek oda is. Nem bántam meg, egyszerűen gyönyörű volt. 1-2 órát el is töltöttem azzal, hogy elérjek az egyik feléből a másikba. Aztán eljött a 3 óra, amikor be lehetett csekkolni a hotelembe, úgyhogy mentem is visszafele. Ekkor követtem el azt a hibát, hogy megálltam egy utcai "itt a piros, hol a piros" játékosnál, ahol nem kevés pénzt el is vesztettem. :( Megfogadtam, hogy nem fogok "dicsekedni" az összeggel, úgyhogy ide sem fogom leírni :D De hallottam már nálamnál rosszabb esetekről is, úgyhogy nem a világvége, de jah... na mindegy, tanultam belőle, ha már nem volt elég az a sok "Eszement Játékok" sorozat a National Geographic csatornán, ahol megmutattak minden trükköt, hogy ezek hogy játszanak vele... áhh. Mindegy. A pechsorozat azonban nem itt ért véget, hanem a hotelben a fizetésnél. A szobát már előre lefoglaltam a kártyámmal, amivel nem is volt probléma, de kérték, hogy a $100 kauciót is fizessem ki a kártyával, mert készpénzzel nem lehet. És valamiért nem fogadta el a kártyát! Minden bajom volt, hiszen készpénzzel NEM LEHETETT fizetni, más kártyát pedig nem tudtam nekik felmutatni. Magyarországon meg persze éjszaka volt, a nálam meg nem volt SIM kártya, hogy felhívjam a bankot. Minden ébren lévő ismerősömre ráírtam, hogy ugyan hívják már fel anyát, de még az ébren lévő ismerőseim sem éppen a Facebookon volt :D Közben nekem meg írogatott az új ismerőm, aki Vegasban lakik, hogy kérjem a menedzsert és panaszkodjak neki, mert az működni fog - Amerikában már csak ez a módi. Én nem akartam eddig elmenni, úgyhogy mondtam egy másik pasasnak, hogy próbálja már meg a kártyámat, mert nem igaz, hogy nem fogadja el. És elfogadta! Eldöntöttem, hogy ennyi peches esemény után már nem csinálok semmit, nem megyek sehova, mert csak további szerencsétlenségek történnének velem. Ennek ellenére azért még összefutottam aznap az ismerőssel, akivel elmentünk a hotel melletti kaszinóba és megtanított az alapokra, vagyis, hogy hogyan lehet pénzt nyerni. Az emberünk nagyon mázlista lehetett, ugyanis $5-t bedobott a gépbe és $35-ral jött ki a kaszinóból, én viszont ennyire nem voltam szerencsés, bár egy $17 nekem is ütötte a markomat. Aztán ő tanított meg arra is, hogy hogyan lehet ingyen piát kapni:a vegasi kaszinókban fel-alá járkálnak a pincérnők, akik megkérdezik a játékosokat, hogy kérnek-e valamit inni. Ha játszol, akkor ingyen ihatsz, azt kérsz, amit akarsz... igen, alkoholt is. És ez a gyerek megmutatta, hogy hogy kell úgy italt kérni, hogy nem játszik az ember! Azaz bedobott a gépbe $1-t, aztán rögtön ki is kérte. Ilyenkor 1 papírt nyomtat ki a gép, amit ki lehet váltani. A bárpultnál pedig, ha szeretnél inni, akkor csak felmutatod a papírt, mondod, hogy már 20 perce várod a pincért, aztán már oda is adják az italt. Másnap, amikor mentünk végig a Strippen, így mentünk be minden kaszinóba fél literes ásványvízért :D hihetetlen volt az ember. 

Ahogy megfogadtam, 2. napon is ellátogattam egy újabb hotel éttermébe, mégpedig az Excalibur vacsorájára. Azt olvastam róla, hogy az a legolcsóbb, de ennek ellenére nagyon finomat főznek... ÉS IGEN!!! $24 volt ez is, de sokkal nagyobb volt a választék, mint a Flamingoban, és egy csomó garnélarák volt! Úgyhogy nem kérdés, hogy mit ettem egész este :D Utána nem bírtam hazagurulni :D

3. napon sajnos el kellett hagynom a jó kis hotelemet, mert megjöttek az útitársaim, akikkel a Stratosphereben aludtunk. Tudjátok, ez az a hotel, aminek egy magas tornya van és a tetején van vidámpark. Sajnos ide nem jutottunk fel, de Ágival felmentünk a hotel medencéjéhez, ami szintén elég magasan volt, de túl sokat nem láttunk a magas falaktól. 

Este pedig partira mentünk, szintén Ágival: mégpedig a The Chainsmokers partira! Az új ismerősöm szervezett be, így ingyen bemehettem az Omnia partihelyre. Az elmondása szerint a világ TOP 20 szórakozóhelyek között van, de én nem láttam :D Nem baj, jó volt! A belépő viszont hiába volt ingyenes, egy idő után megszomjaztam és elmentem 1 kis koktélt venni (max. 2 deci lehetett...), és $18 volt! Azon kívül nem is ittam semmit. Túl sokat sajnos nem maradtunk Ágival, hiszen másnap (azaz még aznap...) reggel 7kor kelni terveztünk, hogy minél korábban el tudjunk menni az autókölcsönzőhöz és mehessünk a túránkra. A Chainsmokers fiúk pedig elég későn értek oda, éjfél helyett kb. 1kor, úgyhogy csak 1 órát voltunk ott. De nagyon jó volt a buli. Íme egy videó: 

Amúgy az egész fénypontja az a pillanat volt, amikor nagyban vártuk a Chainsmokerst, a hátam mögött álló srác próbált rám nyomulni (de még nem szólított meg), aztán mikor minden elhallgatott, egyszer csak hátulról megszólaltak, hogy "HÚÚÚÚZD RÁ CIGÁÁÁÁNY" :D:D Kerek szemekkel hátrafordultam, hogy "Basszus, ti magyarok vagytok?" :D Kicsi a világ. 

Nagyon jól éreztem magam Las Vegasban, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben legalább 1x vissza fogok menni oda! :) Talán onnan repülök majd Alaszkába, ki tudja? ;) 

Indulás a táborból

Hát nézzétek, ki van itt :D Közel 1.5 hónap után végre találtam némi kis időt, hogy megírjam az élményeimet az utazással kapcsolatban :D Mióta hazaértem, már megcsináltam egy fél nyelvvizsgát, KRESZt, egészségügyit, úgyhogy már lassan kezdek vezetni is. A szakdolgozattal is már nagyon a végén járok, és egyéb problémák is bejöttek az életemben, mint pl., hogy nem indul a logisztikai menedzsment mesterképzés a Corvinuson. Úgyhogy készülhettek majd egy új blogra, amit egy idő után újból el fogok hanyagolni, mint mindegyik másikat, és majd hazatérés után 1.5 hónappal lesz erőm megírni az élményeket. Meg szeretném várni a szeptembert, hogy hátha majd akkor tudok menni mesterre, mert egyelőre Corvinuson kívül máshova nem akarok menni. Ismét jelentkeztem AIESECre, ebben az esetben már tényleg próbálok Európában maradni, amennyiben nem lesz semmi helyem decemberig, akkor pedig hajóra mennék dolgozni. 1 biztos, itthon nem maradok, mert kétlem, hogy bárki alkalmazna 8 hónapig, tanulás alatt pedig nem akarok 8 órában dolgozni. 

Na vissza Amerikába! A tábor utolsó hetei-napjai is hamar elmentek nem kevés drámával. Régen történt minden, már túlestem rajta, úgyhogy nagyon nem vesézném ki a dolgot. De sajnos bebizonyosodott a mi táborunkban is, hogy ha sok magyar van 1 helyen, akkor elkezdik fúrni egymást ahelyett, hogy összetartanának és megmutatnák, hogy milyen 1 jó nemzet. Így az igazgatónő eljutott arra a pontra, hogy a jövőben már nem akar új magyarokat fogadni, max. a Noémit meg engem, na meg a Lacit, ha meg tudja valahogy oldani. Nem voltam túl boldog, annak ellenére, hogy engem nagyon szívesen visszavár. Ezzel a visszavárós dologgal viszont voltak problémák: mivel pénzszűke van a táborban, nem kapnám meg azt a fizetést, amit eddig kaptam. Igaz, hogy csak $100-ral akar kevesebbet adni, de a több hetes tábor előtti és tábor utáni időszakot is eltörli. És persze már a repjegy felét sem kapnám meg, mint ahogy idén sem. All in all, nekem nem tetszik ez az ajánlat, és nem jelent számomra túl sok motivációt, hogy 2x annyit kell dolgozni, mint eddig kb. $800 kieséssel. De mivel nem megyek mesterre, nem lesz jogviszonyom a felsőoktatásban, már nem is kell aggódnom emiatt, hiszen nem mehetek ki az USAba konyhára dolgozni. 

Hogy ki vigyen ki a buszmegállóba, az az utolsó években már több konfliktust jelentett az ott lévők számára, és tőlem várták a megoldást, hogy hát én mégis kivel mennék ki szívesen. Mivel én nem akarok senkit sem megbántani, hogy kivel szeretnék menni, meg hát ilyet nem is tudok mondani, mert mindenkit szeretek, ezért csak feltett kézzel mondom, hogy nekem mindegy, én mindenkinek örülnék, úgyhogy jöjjön mindenki. Először a karbantartós főnök vitt volna ki, aztán David, a tábori sofőr mondta neki, hogy ő is ki tud engem vinni, mert ott lesz a táborban. 10 perces vita után eldöntötték, hogy jó, akkor David visz ki a megállóba. Elég időben elindultunk, hiszen ő is, és én is inkább ott ülünk többet, minthogy a táborban, aztán szépen lekéssem a buszt. Elég szoros ütemtervem volt arra a napra, úgyhogy nem akartam semmit sem lekésni. Ahogy kifordultunk a táborból, hallottam, hogy valami nincs rendben: defektet kaptunk! Úgyhogy David hívta is a karbantartós főnököt, aki végül kivitt a buszmegállóba. Vicces volt, mert így legalább elmondhatták mindketten, hogy elvittek a táborból :D 

3 óra buszozás után Winstedből beértem New Yorkba, ahol megkezdődött az éjszakai csövezés, hogy megvárjam a Baltimoreba menő buszt, ami hajnali 1kor indult. Rájöttem, hogy a Port Authority sem az a hely, ahol nagyon jó lenne csövezni, de hát nincs mese, meg kellett csinálni! Többen is ismernek, hogy inkább olyan típus vagyok, aki leül 1 magában, először így is tettem. De miután elkezdtek mászkálni ott a hőbörgők, fel kellett adnom ezt a természetemet és lementem az alsó szintre, ahonnan a buszom is indult. Ülőhely nem volt, viszont annál több ember. Nem kellett félnem attól, hogy megunom a magányt, mindig lehetett mit nézni. 

Amúgy nem volt olyan rossz a várakozás, és még előbb el is indult a busz. Annyian voltunk, hogy végül 2 buszt indítottak Baltimoreba. Én hülye felültem az elsőre, mikor tudtam, hogy Baltimoreban 12 szabad órám lesz. A buszon kicsit tudtam is aludni, de nem volt minden zökkenőmentes, főleg nem a busz! :D Ugyanis eléggé szétesett állapotban volt, az út felénél pedig elkezdett valami nagyon égett szagot adni, ahol felvetette a sofőr, hogy kérhetünk másik buszt, de a hétvége miatt ez több órát is igénybe vehet. Igazából én szívesen megvártam volna a másik buszt, de többség döntött: mentünk tovább! Ja, a sofőr ilyet szól, hogy igaz, hogy régi a busz, de pár nappal azelőtt sikeresen odaért Kaliforniából, úgyhogy nem lehet neki semmi baja. (szerintem meg lehet, hogy épp az adta meg neki az élete utolsó óráit, de sebaj!)

Végül kigyulladás nélkül odaértünk Baltimoreba, ahol kiderült, hogy nem adhatom le bőröndömet, úgyhogy ugrott a városnézés! Elég mélyen érintett, hogy 12 órát kell majd valahogy elütnöm egy olyan bőrönddel, aminek kerekei majdnem totálkárosak. Először elüldögéltem a buszállomáson, majd kivilágosodáskor (ugyanis hajnali fél 5kor érkeztünk Baltimoreba..) pedig elindultam a repülőtérre, ahol levártam a maradék 7-8 órát. Ahhoz képest amúgy nem volt rossz, jól megedződtem Indonézia alatt :D Aztán majdnem csaptam hozzá még pár órát, ugyanis a kapunál bemondták, hogy túlfoglalták a gépet, ezért 1 önként jelentkezőnek adnak $300-os kupont, ha elmegy a következő nap reggeli géppel. El is vállaltam volna, ha nem kupont adtak volna, hanem készpénzt, hiszen a kupont nem tudhattam, hogy mikor tudnám elhasználni a Southwestre, Vegasban pedig várt a jó kis kényelmes ágy a hostelemben. 

Következő bejegyzésben írnék Vegasban eltöltött napjaimról és bűneimről :) 

Új barát és az utazás

Mielőtt az utazásomról írnék, egy sztorit meg kell osztanom veletek. Szóval tábor eleje óta méregetem a srácot, hogy vajon táboron kívül bejönne-e vagy nem… - na jó, ez elég szerelmes történetnek indul :D Na mindegy, jól néz ki, és ennyi. De inkább közelítsük meg kulturálisan a témát:  van egy csoportvezető, aki Mexikóban született, a szülei keresztény libanoniak, de Amerikában él már pár éve, Indiában is tanult és a Columbia Egyetemen végzett – na erre merjétek azt mondani, hogy nem érdekes személy! Hosszabb haja van, mint nekem, de ugyanolyan göndör, és nagyon hasonló a hajszerkezete is, csak kicsit szárazabb. Félreértés ne essék, egyik este túrtam bele a hajába köszönésképpen, amikor az irodába mentem, mert nem volt kedvem integetni… vagyis véletlenül beleintegettem a hajába :D ahogy hallottam, nem bánja, hogy baszogatják a haját, mindenki csinálja vele, úgyhogy én is bele akartam tartozni a mindenki kategóriába, ha már megvan valahogy a jó viszony kettőnk között. De hogy alakult ez ki? Mindez egy nagyon menő salátabáros munkának köszönhető, meg a közös mogyoróvaj szeretetnek. Ugyanis egyik este adták a desszertet, egy fagyiszendvics személyében, én pedig szedtem be a salátabárt. Hajasbabám drága odajött hozzám (ő az egyik ember, aki állandóan salátabár beszedésekor jut eszébe, hogy dolgok kellenek neki), hogy vehet-e a mogyoróvajból, mert egyszerűen nagyon finom azzal a fagyival. Elkezdtünk róla beszélni, és mondta, hogy majd próbáljam ki én is. Ezzel véget is ért a kettőnk közötti kommunikáció, és folytatódott tovább az amerikai módi: mosolyogtunk csak egymásra. Az egész úgy folytatódott, hogy következett a szabadnapom, amikor a sofőrrel körútra indultunk délelőtt, délután pedig mondta, hogy el kell mennie egy kicsit messzebbi városba, ahol van a vonatállomás, hogy felvegyen valakit – a Hajasbabát. Rögtön kaptam is az alkalomra, hogy hát akkor itt az ideje menni és megismerni – így hát megtudtam, hogy Los Angelesben dolgozik, de New Yorkban vannak haverjai, megtudtam, hogy mit dolgozik (de le nem tudnám nektek írni), és volt egy nagyon vicces incidensünk a Dunkin Donutsba este 10kor, ahol leadta kb. az összes gyerekfelügyelő rendelését egy olyan akcentussal, amit mi értettünk, de a mikrofonos nő nem… aztán miután elmentünk, eszébe jutott, hogy 1 valami lemaradt a listáról, úgyhogy mehettünk vissza. Na ez is olyan élmény volt, amit átélni jobb volt, mint elolvasni. Ja, és persze mondtam neki, hogy az a fagyi mogyoróvajjal isteni, és bemutattam neki a saját alkotású desszertemet (brownie-mogyoróvaj-fagyi-brownie becsavarva és lefagyasztva 1 napig), amiből aztán ő is szeretne majd enni. Lényeg a lényeg, megvoltak az alapok, innentől kezdve random oda lehetett hozzá menni beszélgetni.

És akkor mielőtt bármi nem ide illő információt írnék, térjünk is rá az utazásos témára. Sajnálatos módon a régi csapatomból az egyik tag visszamondta az utazást, aki miatt én is visszamondtam, mert a többiekkel nem beszéltem. Görcsösen kerestem az embereket, hogy kikkel lehetne menni, már egy kanadai csajjal is beszéltem, hogy Alaszkába megyek vele, mire megtaláltam egy másik csoportot augusztus 27. és szeptember 5. között Las Vegas – Los Angeles útra. Gondoltam tök fasza, nem leszek egyedül, aztán jött a multikörnyezetben felnőtt barátunk, aki Los Angelesben lakik. Napokig hezitáltam, hogy hogy környékezzem be, hogy nagyon szívesen elmennék a Yosemite Nemzeti Parkba és nagyon örülnék egy kis társaságnak, de aztán valahogy sikerült megtalálnom, és megkérdeztem tőle. Azt mondta, hogy nagyon szívesen lógna velem Los Angelesben is, és, ha nem kell dolgoznia, akkor a Yosemitébe is eljönne, mert még nem volt ott, és elvinne San Franciscoba, ahonnan repülök vissza a keleti partra. Találtam egy másik lányt is a táborban, ő is Kaliforniában lakik valahol Santa Barbara (?) mellett, ő is mondta, hogy ha nem talál munkát, akkor ő is szívesen csatlakozna. Úgyhogy a rend úgy néz ki, hogy augusztus 27-én repülök Las Vegasba, ahol eltöltök 2 napot a csapatommal, majd elmegyünk az Antelope Canyonhoz, Horseshoe Bendhez, Grand Canyonhoz, Hoover Damhoz, aztán indulunk Calicoba (egy szellemváros, igazából a vadnyugati életet mutatja be), aztán Los Angeles, ahol megnézzük Hollywoodot, Bevelly Hillst, Santa Monicát… miután lelépnek a többiek, én még 1 napot szeretnék Los Angelesben maradni, hogy elmenjek a „Last Book Store”-ba, ami Kalifornia legnagyobb antikváriuma. 

Elég jól fel van építve, én ott szeretném elverni a Las Vegasban megtriplázott pénzemet. Valahol olvastam, hogy már $1-ért lehet könyvet venni.

Ezután a nap után szeretnék valahogy eljutni a Yosemitébe. Ha jön a srác vagy a csaj, akkor könnyű a dolog: megyünk kocsival. Ha nem, akkor egyedül indulok neki busszal, mert elvileg van oda valami busz, így a kocsival nem rendelkező réteg is el tud jutni a Yosemitébe. 2 napot szeretnék ott kirándulni, aztán mennék San Franciscoba 9-én, ahol megnézném a hidat, meg a kacskaringós Lombard utcát.

Zárnám is a soraim mára, próbálok nem hetekre eltűnni megint :)

Élet a konyhában

Egy jó ideje nem írtam már nektek… ami nem azért volt, merthogy nem volt miről írnom, inkább az történt, hogy nagyon sokat dolgozok. Az eddigi évek kb. csak egy álomkép számomra, hogy csak 5-6 órát kell dolgozni. Idén az új főnök behozta a 10 órás munkaidőket, ami kezd motiválni, hogy megírjam a szakdolgozatomat, lediplomázzak és ne egy ilyen pozícióban kelljen dolgoznom a későbbiek folyamán, ugyanis kegyetlen. Nincs bajom a munkával, azzal viszont igen, hogy 10 fokkal magasabb hőmérséklet van a konyhában, mint kinn, és a sok kézmosástól már fájdalmasan ki van száradva a kezem. Kézkrémet pedig hiába használnék, minek, ha úgyis lemosom pár perc után? Na mindegy, szóval 10 órákat dolgozunk már, ami abból tevődik össze, hogy kb. csak naturális anyagokat használunk – ahelyett, hogy elővesszük a mirelit sült krumplit, inkább elővesszük a krumplis zsákot, megmosunk 100 kg krumplit, felszeleteljük és átnyomjuk őket a krumplinyomón. Vagy egy másik példa, ami iszonyatosan húzza a munkaidőt: ahelyett, hogy az előre fagyasztott chicken nuggetseket kitennénk tálcára és azt a sütőbe, inkább elővesszük a csirkemelleket, kisebbre szabdaljuk őket és szépen bepanírozzuk őket. Hát ugye van különbség. Ezek azok a dolgok, amiket már én, salátabáros is megtapasztal, hogy milyen csinálni, mert ez olyan hosszú folyamat, hogy én is beállok, miután végzek a saját munkámmal. Amúgy jómagam továbbra is szeletelem a dolgaimat, és mondhatni már a tábor legnépszerűbb örömlánya vagyok, hiszen senki más nem dolgozik annyi répával és uborkával egy nap, mint én.. :D Ami a salátabárban töltött óráimat megnöveli, az az, hogy már a joghurtokat és a salátaönteteket sem rendelik meg, hanem nekem kell összekevernem őket. Joghurtból természetesen van egy nagyon alap, amit én inkább kefírnek neveznék, minthogy joghurtnak. Mivel unom, hogy csak az van kinn, mindig beleteszek egy jó nagy adag lekvárt, így megvan az ízesített joghurt. Öntetekből is már többet csinálok, beleértve a „Krémes Magyarost” is, ami igazából lengyel, de nem kell senkinek sem tudni róla :D Joghurtot keverem ki majonézzel, mustárral, teszek bele sót, kaprot, aztán mehet is a bödönbe. Szal tényleg, semmi magyart ne keressetek benne, a recept is lengyelt írt – de ha már nemzetiséget kell kiírni, akkor miért ne Magyarországot ismerjék meg a gyerekek?

Staff ügyileg is változott a konyhai összetétel – felvettek 2 hétre egy lányt, akit mi magyarok iszonyatosan nem csípünk, mert nagyon nem veszi a fáradtságot, hogy elkezdjen dolgozni. Dylen is átállt a sötét oldalra, vagyis az kézművesek oldalára, ezért helyette jött egy másik fiú pár nappal ezelőtt, aki még szintén nincs benn a munkában. Végülis nem is lehet elvárni senkitől sem, hogy 2 munkanap után úgy dolgozzon, mint az, aki már több éve itt van. Sue pedig maradt ugyanaz, mint eddig – egyik héten elől voltam neki segíteni, mire beszólt, hogy foglalkozzak a salátabárral és ne neki segítsek, mert már nem segítség az, amit csinálok, hanem elveszem a munkáját. 1 nappal ezelőtt éppen az volt a baja, hogy senki nem ment hozzá oda segíteni, meg tavaly is nem kevésszer panaszkodott rám, hogy nem segítek neki, amikor végzek a saját dolgommal. Úgyhogy most úgy teszek, ahogy kívánta, nem megyek oda neki segíteni, hanem inkább normálisan megeszem a reggelim/ebédem/vacsorám, vagy keringek a salátabárok között, mint egy mérgezett egér.

Az előző hétvégén volt a látogatós nap, amikor jöttek a szülők a kölykökhöz – és amikor nem kellett dolgozni a konyhásoknak. Petra nagyon el akart menni a táborból, de már az elején tudtam, hogy nem lesz belőle semmi, úgyhogy 1 kis apró megjegyzésen kívül nem is próbálkoztam. Az az egy megjegyzés is abból állt, hogy kikértem a padlást, hogy had használjuk, mert nekünk nincs senki látogatónk, meg nem mehetünk el sehova, ezért az egyetlen elfoglaltságunk a gépezés lenne, amit a földszinten úgysem űzhetnénk a sok látogató miatt. Mivel inkább megengedték, hogy a padlást használjuk, gondoltam, hogy nem fogunk eljutni semerre sem. 

De végül a Noémivel megbeszéltük, hogy elmegyünk egy víztározóhoz, és ott elütünk néhány órát, minthogy a zsúfolt táborban legyünk és depizzünk, hogy hozzánk nem jön senki. Így hát neki is indultunk ketten a rengetegnek és a közel háromnegyed órás útnak, hogy odajussunk. Jól éreztünk magunkat, ott voltunk 1.5 órát, lebarnultunk – vagyis csak a Noémi, mert én csak égtem… , zenét hallgattunk, és jól elfáradtunk. Nem is volt olyan problémánk, hogy unatkozunk, az már biztos.

Este pedig megmutattuk egymásnak, hogy igenis összetartó a magyar csapat. Hogy mivel, az titok. Petrát és Leventét eléggé megtalálták azzal, hogy baszogassák a munkájuk miatt, azt állították, hogy nem csapatjátékosok… na ez is egy hosszú sztori, amit itt nem akarok leírni, aki kíváncsi, annak privátban el tudom mondani.

A következő bejegyzésben olvashattok az utazással kapcsolatos terveimről, meg egy két más dologról :)

Első napok a konyhán

Közel 1 hete vagyunk már a konyhán. Az elmúlt időszakról azért nem számoltam be nektek, mert nem volt túl sok időm, valamint sikerült eljutnunk Albanyba is Timhez. 2 legyet ütnék 1 csapásra, és beszámolnék nektek az ott töltött hétvégénkről, valamint bemutatnám a konyhás csapatot.

Szóval előző pénteken reggel Noémivel már mentünk is fel a konyhára dolgozni, hiszen csütörtökön megjött Brian, az új séf. 7:15-re rendelt fel minket, mire odaértünk, már le volt pucolva egy csomó krumpli, fel is volt téve vízben, és még a víz is forrt. Nem akartam belegondolni, hogy vajon mennyi ideje lehetett fenn a konyhán. De már akkor rájöttem, hogy egy munkásemberrel lesz dolgunk. Jó fej a pasi nagyon, bár a tavalyiakkal jobban el tudtunk poénkodni. Mindenesetre a konyha szerintem jobban fog működni: természetes anyagokat használunk fel az ételekhez, a maradékokat mind felhasználjuk további kajákhoz, komposztálóba gyűjtjük a biohulladékot és egyéb szelektív gyűjtés folyik a konyhán. Na most az eddigieket képzeljétek el ennek ellentéteként. A hátrány viszont az, hogy a túl sok természetes anyagok használata több idővel is jár majd, hiszen nem a konzerveket fogjuk felnyitni különböző dolgokhoz, hanem saját kézzel állítjuk elő. Így csinálunk majd pizzaszószt paradicsomszeleteléssel, sült krumplit az egész krumpliból, stb. A teát is maga csinálja a séf, különböző füveket gyűjt össze 1 nagy konténerbe és abból csinál pár napon belül egy jókora adag teát.

A munkamenet is változni fog vele, mindenkit belevon különböző dolgokba: így, ha akar főzni az elsőéves, akkor nincs semmi probléma, ő is odaállhat a tűzhelyhez, és főzhet. Cserélődni fognak valahogy a szerepek, aminek én is örülnék, mert nem szeretnék a salátabárban lenni életem végéig. Mindenkinek ugyanakkor kell felmenni a konyhára és ugyanakkor jöhetnek is el: így a mosogatósok sem érkeznek később, és én sem léphetek le a salátabárból előbb azzal az indokkal, hogy én már megcsináltam a magam munkáját. Úgymond fair play lesz a konyhán.

Hétfőn pedig megérkeztek a konyhások. 8-an leszünk a konyhán, ebből  4-en eddigiek, 4-en újak: Brian, Asher, Sue, én, Petra, Noémi, Áron és Dylan. Hihetetlen módon 50%-50% uralkodik a magyar és amerikai dolgozók között is. A másodséf Asher lett, akin nagyon meglepődtem, hiszen eddig nem nagyon tudott főzni sem. De aztán kiderült, hogy azért ő lett kiválasztva, mert ő visszatérő amerikai, és ő meg tudná csinálni a rendeléseket. Kicsit rosszul esett, mert szerintem én is le tudnék adni hetente 2-3 rendelést, na de ez van.  Sue marad a helyén, a többiek pedig mindenesek leszünk, azt csináljuk, ami éppen van.

Így hát ennyit is a konyháról, viszont még hátra van a beszámoló a hétvégémről. Szombat délután jött értünk Sandy (Tim felesége), hogy elvigyen minket hozzájuk Albanyba. Elhívtam Noémit és Orsolyát is, hogy jöjjenek el, mert nem akartam egyedül menni. Felajánlotta Sandy, hogy elvisz minket egy outletbe, ahol eddig még nem is voltam. 

El is mentünk, ahol beruháztam egy új, Tommy Hilfigeres pénztárcába, ugyanis csak $16-ba került (otthon 20 ezerért láttam hasonlót…). Úgyhogy végre kidobhatom a szakadt pénztárcámat és használhatom ezt. A vásárlás után pedig mentünk is Albanyba, ahol futólag találkoztunk Timmel. Sajnos a hétvégén dolgoznia kellett, így nem tudott velünk végig lógni. De megmutatott mindent, hogy mit hol találunk, így elvoltunk a lányokkal: Xboxoztunk, először egy szókirakós játékkal, majd egy kvízjátékkal játszottunk.

Másnap délelőtt otthon voltunk, Timmel beszélgettünk és Xboxoztunk, majd délután egy állami parkba mentünk el Saratogába. 

Kicsit sétálgattunk, majd egy indiai étterembe mentünk el vacsorázni, ahol a kedvenc ételemet, a Shahi Paneert választottam. Indiában ez mindig csípős és fűszeres volt, de mindenhol máshol beletettek valami édesítőt, így mindig édesen ettem. Gondolom déli lehet a szakács, India déli részén inkább édesen főznek, minthogy csípősen. Este Tim hamarabb el tudott szabadulni a munkából, így, mikor hazaért, Unicumoztunk egy kicsit, és pókereztünk egy jót. Hajnali 1kor pedig lefeküdtünk, hiszen hétfő reggel 6kor kellett kelnünk, hogy időben visszaérjünk a táborba.

Ennyit mára. A táborba ma érkeznek meg a csoportvezetők, holnap pedig a gyerekfelügyelők, vasárnap pedig a gyerekek. Szerintem ezekben a napokban nem fogok blogot írni, kivéve, ha megjelenik álmaim hercege a felügyelők között – aki nem fog, ugyanis az igazgatónő elmondása szerint maximum 10 srác gyerekfelügyelő lesz, ők is inkább 20 alattiak. 

Jó munkásemberek napjai

Az érkezésünk utáni napot egyből megkaptuk szabadnapnak, hogy tudjunk pihenni. Ennek ellenére Noémivel már fél 8kor fenn voltunk, így felmentünk a többiekhez reggelizni. Az igazgatónő mondta, hogy menjünk el vele vásárolni, mert az éléskamra kb. ki van ürülve, a héten pedig nem kéne elmenni nagyon boltba, ha nem muszáj. Lebeszéltünk egy 11 órát, amiből nem lett semmi, mert igazgatónőnek fontos dolga akadt, de mondta, hogy ebéd után megyünk mindenképp. Aztán lebeszéltük a 2 órát is, amiből megint nem lett semmi, helyette 3kor indultunk el. Igazából a szobát akartuk kitakarítani, de mivel elég soká indultunk el (addig meg nem akartunk semmit sem csinálni, mert a fene sem gondolta, hogy nem időben fogunk elindulni...), már nem volt idő takarítani. Gondoltuk, majd elkezdődik a munka, és majd akkor ki tudjuk takarítani a dolgokat, ha már úgyis más házakban is kell takarítani. De sajnos ez nem nagyon jött össze. Na most ne gondoljátok azt, hogy tiszta szemétben vagyunk, meg a fürdő is totál koszos, mert ezt meg tudtuk már csinálni, csak még a porszívó nem ért be a szobába, hogy kiszívjuk a sarkokból a szép pókicákat. Bár még mindig nem olyan szépek, amiket láttam tegnap az egyik házban - úgy néz ki, hogy ismét megjelentek a táborban a farkas pókok, és ijesztgetni akarják a jónépet. AKi nem tudná, hogy milyenről beszélek, itt lenne egy 2 éve látott példány:

Hogy miket csináltunk eddig? Az 1. munkanapunkkor nekiállhattunk a fürdőszobák kitisztításának, ami 1 napot vett igénybe. A végén Mat csodálkozva nézett ránk, hogy hogy tudtuk mi megcsinálni 1 nap alatt az egész tábort, úgyhogy elment megnézni néhány házat. Én kicsit meg voltam rökönyödve, hogy tavaly Petrával ketten úgy tudtuk megcsinálni az egészet 1 nap alatt, hogy együtt csináltuk, és minden fürdőszoba után tartottunk vagy 5 perces pihenőt. Érdekes módon akkor nem vont kérdőre senki sem, hogy miért végeztünk olyan hamar. Végezetül kiderült, hogy annyira nincs munka a táborban, hogy az ilyenekkel akarnak lekötni minket, ezért visszaküldtek minket 3 házba, hogy jobban sikáljuk le a dolgokat - a több éves penészt a falról, ami aztán nagy erőbedobás esetén is nehezen jön le, vagy a padlót kell csupa tisztára felnyalni, hogy 1 pár nap után sok egér beszaladgálása, valamint egy jó kis vihar után ismételten koszos legyen. Na mindegy, megcsináltuk neki. 

Másnap, azaz tegnap ismételten így jártunk, hogy beküldtek takarítani minket egy olyan házba, ahol csak staffok dolgoznak, beleértve a drága "szeretett" vízi mentőimet. Először is ki kellett vinnünk egy olyan hűtőt, amiben még tavalyi cuccok voltak, beleértve egy kiömlött tejjel. Nagyon jó volt mindezt ebéd után megcsinálni :D de csak képzeljétek el szituációt, hogy kivittük a hűtőt az udvarra, kinyitottuk, és abban a pillanatban sprinteltünk vissza a házba, hogy ne érezzük azt a szagot. Felsöpörtünk, felporszívóztunk, 1 óra alatt készen voltunk. Aztán kiderült, hogy nem így megy az, a 2 méteres szekrény tetejét is le kell porszívózni, az ugyanilyen magasan lévő gerenda tetejét is le kell porszívózni... szerintem 20 éve nem volt olyan tiszta az a ház, mint most, na de nem baj! :D Ráadásul hétfőn jön az egyik ember, aki benne lakik, szerintem simán megcsinálhatta volna a takarítást ő, mert ő jobban tudja, hogy mit lehet kidobni, meg mit nem... na mindegy, mi kidobtunk minden olyat, ami nekünk nem kell. Elég kellemetlen volt nekünk kitakarítanunk az ő hűtőjüket a fentebb említett dolog miatt. Noémi bevállalta, hogy ő kitakarítja, úgyhogy tartoznak neki minimum 1 csokival! 

Annak ellenére, hogy nem fejeztük be teljesen ezt a házat, ma elhívtak minket ajtókat festeni, ami végre már valami hasznos feladatnak bizonyult, hiszen a munkánk több év múlva is látható lesz. Úgyhogy ma szereztem a kezemre egy jó kis leégést, amit a további napok alatt durvábbá fog válni szerintem, még naptej használatával is. Holnap elméletileg szabadnap lenne, de úgy döntöttünk Noémivel, hogy a holnap délelőttöt ledolgozzuk, így majd kiválthatjuk a hétfő délutánt, amikor Orsolya megérkezik a táborba. Holnap délután, vagy inkább este pedig jön értünk Sandy, a tavalyi konyhafőnök felesége, hogy elvigyen minket magukhoz Albanyba. Úgyhogy vasárnap - amikor szintén szabadnapot kaptunk - nem fogunk unatkozni, hanem náluk leszünk. Gondolom majd társasozunk, meg videójátékozunk... ki tudja! Aztán hétfőn reggel hoz minket vissza a táborba. 

Ennyit mostra :) Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mikor fogok legközelebb jelentkezni. Megpróbálok Albany után drótozni nektek, ha nem sikerül, akkor csak később - a sok ajtófestegetésről szerintem nem fogok túl sokat írni, úgyhogy lehet, hogy csak akkor jelentkezek be, amikor megjön a konyhás csapat és elkezdünk ott dolgozni. Ez június 27. után történik meg :) Addig is legyetek jók, én biztos az leszek! ;)