Hát nézzétek, ki van itt :D Közel 1.5 hónap után végre találtam némi kis időt, hogy megírjam az élményeimet az utazással kapcsolatban :D Mióta hazaértem, már megcsináltam egy fél nyelvvizsgát, KRESZt, egészségügyit, úgyhogy már lassan kezdek vezetni is. A szakdolgozattal is már nagyon a végén járok, és egyéb problémák is bejöttek az életemben, mint pl., hogy nem indul a logisztikai menedzsment mesterképzés a Corvinuson. Úgyhogy készülhettek majd egy új blogra, amit egy idő után újból el fogok hanyagolni, mint mindegyik másikat, és majd hazatérés után 1.5 hónappal lesz erőm megírni az élményeket. Meg szeretném várni a szeptembert, hogy hátha majd akkor tudok menni mesterre, mert egyelőre Corvinuson kívül máshova nem akarok menni. Ismét jelentkeztem AIESECre, ebben az esetben már tényleg próbálok Európában maradni, amennyiben nem lesz semmi helyem decemberig, akkor pedig hajóra mennék dolgozni. 1 biztos, itthon nem maradok, mert kétlem, hogy bárki alkalmazna 8 hónapig, tanulás alatt pedig nem akarok 8 órában dolgozni.
Na vissza Amerikába! A tábor utolsó hetei-napjai is hamar elmentek nem kevés drámával. Régen történt minden, már túlestem rajta, úgyhogy nagyon nem vesézném ki a dolgot. De sajnos bebizonyosodott a mi táborunkban is, hogy ha sok magyar van 1 helyen, akkor elkezdik fúrni egymást ahelyett, hogy összetartanának és megmutatnák, hogy milyen 1 jó nemzet. Így az igazgatónő eljutott arra a pontra, hogy a jövőben már nem akar új magyarokat fogadni, max. a Noémit meg engem, na meg a Lacit, ha meg tudja valahogy oldani. Nem voltam túl boldog, annak ellenére, hogy engem nagyon szívesen visszavár. Ezzel a visszavárós dologgal viszont voltak problémák: mivel pénzszűke van a táborban, nem kapnám meg azt a fizetést, amit eddig kaptam. Igaz, hogy csak $100-ral akar kevesebbet adni, de a több hetes tábor előtti és tábor utáni időszakot is eltörli. És persze már a repjegy felét sem kapnám meg, mint ahogy idén sem. All in all, nekem nem tetszik ez az ajánlat, és nem jelent számomra túl sok motivációt, hogy 2x annyit kell dolgozni, mint eddig kb. $800 kieséssel. De mivel nem megyek mesterre, nem lesz jogviszonyom a felsőoktatásban, már nem is kell aggódnom emiatt, hiszen nem mehetek ki az USAba konyhára dolgozni.
Hogy ki vigyen ki a buszmegállóba, az az utolsó években már több konfliktust jelentett az ott lévők számára, és tőlem várták a megoldást, hogy hát én mégis kivel mennék ki szívesen. Mivel én nem akarok senkit sem megbántani, hogy kivel szeretnék menni, meg hát ilyet nem is tudok mondani, mert mindenkit szeretek, ezért csak feltett kézzel mondom, hogy nekem mindegy, én mindenkinek örülnék, úgyhogy jöjjön mindenki. Először a karbantartós főnök vitt volna ki, aztán David, a tábori sofőr mondta neki, hogy ő is ki tud engem vinni, mert ott lesz a táborban. 10 perces vita után eldöntötték, hogy jó, akkor David visz ki a megállóba. Elég időben elindultunk, hiszen ő is, és én is inkább ott ülünk többet, minthogy a táborban, aztán szépen lekéssem a buszt. Elég szoros ütemtervem volt arra a napra, úgyhogy nem akartam semmit sem lekésni. Ahogy kifordultunk a táborból, hallottam, hogy valami nincs rendben: defektet kaptunk! Úgyhogy David hívta is a karbantartós főnököt, aki végül kivitt a buszmegállóba. Vicces volt, mert így legalább elmondhatták mindketten, hogy elvittek a táborból :D
3 óra buszozás után Winstedből beértem New Yorkba, ahol megkezdődött az éjszakai csövezés, hogy megvárjam a Baltimoreba menő buszt, ami hajnali 1kor indult. Rájöttem, hogy a Port Authority sem az a hely, ahol nagyon jó lenne csövezni, de hát nincs mese, meg kellett csinálni! Többen is ismernek, hogy inkább olyan típus vagyok, aki leül 1 magában, először így is tettem. De miután elkezdtek mászkálni ott a hőbörgők, fel kellett adnom ezt a természetemet és lementem az alsó szintre, ahonnan a buszom is indult. Ülőhely nem volt, viszont annál több ember. Nem kellett félnem attól, hogy megunom a magányt, mindig lehetett mit nézni.
Amúgy nem volt olyan rossz a várakozás, és még előbb el is indult a busz. Annyian voltunk, hogy végül 2 buszt indítottak Baltimoreba. Én hülye felültem az elsőre, mikor tudtam, hogy Baltimoreban 12 szabad órám lesz. A buszon kicsit tudtam is aludni, de nem volt minden zökkenőmentes, főleg nem a busz! :D Ugyanis eléggé szétesett állapotban volt, az út felénél pedig elkezdett valami nagyon égett szagot adni, ahol felvetette a sofőr, hogy kérhetünk másik buszt, de a hétvége miatt ez több órát is igénybe vehet. Igazából én szívesen megvártam volna a másik buszt, de többség döntött: mentünk tovább! Ja, a sofőr ilyet szól, hogy igaz, hogy régi a busz, de pár nappal azelőtt sikeresen odaért Kaliforniából, úgyhogy nem lehet neki semmi baja. (szerintem meg lehet, hogy épp az adta meg neki az élete utolsó óráit, de sebaj!)
Végül kigyulladás nélkül odaértünk Baltimoreba, ahol kiderült, hogy nem adhatom le bőröndömet, úgyhogy ugrott a városnézés! Elég mélyen érintett, hogy 12 órát kell majd valahogy elütnöm egy olyan bőrönddel, aminek kerekei majdnem totálkárosak. Először elüldögéltem a buszállomáson, majd kivilágosodáskor (ugyanis hajnali fél 5kor érkeztünk Baltimoreba..) pedig elindultam a repülőtérre, ahol levártam a maradék 7-8 órát. Ahhoz képest amúgy nem volt rossz, jól megedződtem Indonézia alatt :D Aztán majdnem csaptam hozzá még pár órát, ugyanis a kapunál bemondták, hogy túlfoglalták a gépet, ezért 1 önként jelentkezőnek adnak $300-os kupont, ha elmegy a következő nap reggeli géppel. El is vállaltam volna, ha nem kupont adtak volna, hanem készpénzt, hiszen a kupont nem tudhattam, hogy mikor tudnám elhasználni a Southwestre, Vegasban pedig várt a jó kis kényelmes ágy a hostelemben.
Következő bejegyzésben írnék Vegasban eltöltött napjaimról és bűneimről :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése