Niagara

Fél 5kor már fenn voltam. Számítottam arra, hogy a Dóri busza biztos késni fog. Addig felöltöztem, megnéztem a dolgaimat neten, és már azzal számoltam, hogy elmegyek a Time Squarere, hogy ott reggelizzek a Mekiben. Azonban, mikor elindultam volna, jött is az SMS Dóritól: "Itt vagyok a Penn Stationon, várlak". Első reakcióm egy kínos felröhögés volt, hát hogy lehet valakit megtalálni 1 egész állomáson? :D Végig ez járt az agyamban, amikor mentem a Penn Station felé, vajon hol fog állni, hol fog várni, meg fogjuk-e találni egymást. Már a Penn Station egy jó ideig kerestem a Dórit, amikor hívott, hogy hol vagyok. Mondta, hogy az információs pultnál áll és ott vár. Ja, és az 1. emeleten. Hát gondoltam oké, én is itt vagyok az 1. emeleten, ugyanis alattunk már a metró van... :D végigmentem, találtam vagy 3 információs pultot... Dóri a Depressziós pulcsijában nincs sehol. -.-" Úgyhogy eléggé levert a víz, hogy ilyenkor mi van, ugyanis már lassan indulnunk kellett volna Chinatownba. Aztán láttam, hogy még mindig vannak mozgólépcsők, így felmentem a tényleg 1. emeletre :D ahol szintén összefutottam pár információs pulttal, ahol a Dóri természetesen nem állt sehol :D már full idegesen elmentem az utolsó irányba, és ott állt a Dóri :D örömünkben egymás nyakába ugrottunk, pedig azelőtt még nem is láttuk egymást, csak Facebookon beszélgettünk.

Így el is tudtunk indulni Chinatownba, ahol indult a busz a Niagarás túrára. Mikor odaértünk, és feljöttünk, nagy meglepetés tárult elénk. Tényleg Chinatown volt, sehol nem láttunk 1 angol feliratot, nem beszélt senki angolul, sőt, ha angolul kérdeztünk valamit, arra se nagyon tudtak válaszolni. A számozások elég hülyén voltak, elkezdett csökkenni 200tól a számozás, aztán 150nél megállt, és újra nőtt... már kezdtem nagyon ideges lenni, ráadásul azért is, mert a Dani nem hívott, mikor megbeszéltük, hogy hív, amikor elindul, és a metrónál találkozunk. Hát nem volt sehol. Felhívtam, és ő már ott állt a 75ös szám alatt, ahol indultak a buszok. Hát azt hittem, hogy megölöm. 

Fél 9kor nekiindultunk a hosszú utunknak. Olyan 4-5 körül értünk oda a Niagarához. A Dóri mellett ültem, előttem ült a Dani. Sokat beszélgettünk a Dórival, a Dani sajnos kihúzta magát, csak akkor beszélt, ha baszogattuk, hogy beszéljen valamit :D 1x sikeresen fel is keltettem. Rajta volt a napszemüvege, hát én nem láttam, hogy épp mit csinál... :D Úgyhogy utána már nem próbálkoztam a Daninál, hagytam, had aludjon :) A Dórival viszont mindent kitárgyaltunk, a pasikat, a tanulást, a tábort... mindent :D úgyhogy jó volt az út :) a busz nem volt túl kényelmes, eléggé fájt a seggünk, és a lábunknak sem volt annyi hely. Az idegenvezetés elég gyér volt, kínai túra volt, azaz kínai idegenvezetők voltak ott. Az angol kiejtés a kínaiak számára eleve szenvedés, hát ez a 2 csajszi is törte rendesen. Ráadásul pont az beszélt mindig, akinek a kiejtése rosszabb volt. Na de mindegy, valahogy kibírtuk. Nála a Niagara is Niágájá volt :D

A vízesés NAAAGYON szééép volt! Amikor bementünk a kapun, nem számítottam rá, hogy olyan közel állunk hozzá, ráadásul, hogy egyszerre 2 vízesést is fogunk látni. Felszálltunk a hajóra (the Maid of Mist), és azzal vágtunk neki az útnak. A csuklyát már csak buliból sem húztuk fel a fejünkre, így tiszta vizesek lettünk. 

De nem volt gond, ugyanis nagyon élveztük :) Én speciel már majdnem elbőgtem magam a boldogságtól, és megfogadtam, hogy legközelebb is vissza fogok menni, ha lesz rá alkalom :) 

Megbeszéltük, hogy estére veszünk valami jó itókát, és szórakozunk :) Hát el is mentünk egy boltba, vettünk 7 dollárért valami vodkát meg 1-2 dollárért narancsot... Jó volt :D A Dani és a Dóri énekeltek, én pedig hallgattam őket :D Aztán kimentünk az udvarra "friss" levegőt szívni Dórival, Dani pedig anyukájával próbált beszélni Skypeon. Később kijött, mert nem sikerült neki, így nekiálltunk képeket csinálni :D majd odajött egy helyes fekete fiatalember és csinált mindhármunkról képet :D olyan aranyos volt :D 

Jó is volt az az este, szívesen megismételném :)

Utazás New Yorkba

Eljött az utolsó fél napom Washingtonban. Bryce megígérte, hogy elvisz George Washington házához, ugyanis már ő is elég régen volt ott, és látni akarta. Így, mikor reggel felkeltünk, bepattantunk az autóba és mentünk ki Mt. Vernonhoz. 15 dollár volt a jegy, amit kicsit sokalltam, de benn rájöttem, hogy tulajdonképpen megéri, ugyanis körbevezettek a Mansionben is. Nagyon nagy területen lakott Washington, sajnos nem volt túl sok időnk, hogy mindet átnézzük, így csak végigfutottunk a területen, aztán mentünk is vissza a házhoz, hogy körbevezessenek. Utána pedig mentünk is haza, ugyanis fél 1kor már indult is a buszom New Yorkba, amihez még oda is kellett érni. Bryce nagyon rendes volt, ugyanis kocsival kivitte a táskáimat a metróhoz. Én sajnos kimaradtam a kocsiból, ugyanis a csomagtartó elég kicsi volt, így nem fért be a táskám. Helyette betette a mellette levő ülésre, ahova én már nem fértem oda. A csomagtartóba meg VALAMIÉRT nem akartam bemászni :D

Ebben az esetben nem kérdezgettem végig a Camp Leaderses csoportot, hogy ki megy még ugyanazzal a busszal - gondoltam, nekem is jól jönne egy kis magány, ráadásul az a magány is csak 4 órán keresztül tartott. A buszon sikerült egyedül ülnöm, és még a net sem működött olyan rosszul, mint a Boston-Washington közötti buszon. Azt viszont felfedeztem, hogy előttem szintén 1 Camp Leadeses csajszi ült, de csak akkor szólítottam le, amikor már New Yorkban leszálltunk. Mint kiderült, ő Angliából jött. Kicsit fura is volt a pólója, ugyanis sokkal hosszabb volt az ujja, és kicsit más volt a póló anyaga is. 

New Yorkban az első teendőm az volt, hogy eljussak a hostomhoz. Lementem a metróhoz (a new yorki metrót úgy képzeljétek el, hogy leginkább csak lépcsők vannak, így le vagy szarva, ha épp nagytáskákkal kell lemenned... ráadásul az emberek is leszarják, hogy milyen cuccal vagy, és még végig is nézik páran, hogy hogy szerencsétlenkedsz a nagy bőrönddel :D ), próbáltam venni egy metró heti jegyet, ami 29 dollár volt. Hát persze, hogy Dórikának csak 20 dollárosai voltak, erre a 40 dollárra elkezdett kiabálni a gép, hogy márpedig 6 dollárnál többet nem adhat vissza. Na mondom faja :D de szerencsére mögöttem volt 1 aranyos lány, aki fel tudta váltani a pénzem, így tudtam venni metró kártyát is :)

1 óra alatt oda is értem Jackson Heightre, ahol a hostom lakott. Amikor kérdeztem, mondta, hogy nem veszélyes a környék. Amikor elindultam 1 irányba, és jött velem szemben a sok mexikói, meg egyéb dél-amerikai népcsoport, kissé megijedtem :D A félelmem oka ugyanis az volt, hogy nem nagyon láttam közöttük szőke hajú, fehér bőrű emberkét, ráadásul nem kicsi feltűnést keltettem a sok cuccal magamon. Ez volt este 8kor. Aztán kiderült, hogy szépen elindultam a másik irányba, és már jó pár utcát visszasétáltam (mégpedig 10et). Fordulhattam vissza, aztán 1 rendőrtől kérdeztem meg, hogy mégis merre kellene menni. Aztán kiderült, hogy amikor lejöttem a metró lépcsőjén, simán csak jobbra kellett volna elfordulnom, és már láttam volna az utca nevét. Na nem baj, legalább megtapasztaltam, hogy milyen a kolumbiai negyed New Yorkban :D

Minával már rég megbeszéltük, hogy hogy jutok be a lakásba - a kulcs 1 cserép alatt volt, egy másik kulcs pedig a lábtörlő alatt. Ő sajnos nem tudott akkor otthon lenni, azt ígérte, hogy majd később ér haza este. Viszont este vártam, vártam, de nem volt sehol, én pedig korán le akartam feküdni, hogy másnap fel tudjak kelni, hogy elmenjek Dóriért, aki fél 5re ért be New Yorkba. 11kor feküdtem le végül, de úgy, hogy a lámpát égve hagytam, hogy ha jön Mina, akkor ne aludjak olyan mélyen. 2kor felébredtem, de még mindig nem volt sehol, így úgy döntöttem, hogy lekapcsolom a lámpát, másnap pedig viszem az egész cuccomat a Niagarához. Eredetileg csak 1 táskát terveztem vinni, amiben benn volt a napi váltóm. 

Így vége is volt a napnak :)

Washington 2. nap

Ezen a napon az állatkertnél kezdtünk. Sajnos Viki oda nem jött, ugyanis tantárgyfelvétele volt. Úgy beszéltük meg a fiúkkal, hogy 10kor találkozunk az állatkerthez legközelebb lévő metróállomáson, de aztán elég sokat késtem, így otthagytak, és elmentek az állatkert bejáratához :D De legalább megtaláltuk egymást. :) 

A Smithsonian National Zoo szerencsére ingyenes volt, de ebből fakadóan a minőség is látható volt. Sok helyen nem volt állat, vagy éppen nem voltak kiengedve, stb.stb. Főleg az elején. A vége fele már jobb volt a dolog, főleg a különböző házak: hüllők háza, emlősök háza, így tovább. Viszont itt láttam életemben az 1. pandát :) Legalábbis nem emlékszem, hogy Veszprémben vagy Pesten lett volna panda, de aztán lehet, hogy tévedek :) 

2 órát szántunk az állatkertre, de végül 2kor tudtunk kijönni. Úgyhogy siettünk is a Capitoliumhoz, ahova lefoglaltuk a jegyünket. Patrikkal már nagyon szenvedtünk, hogy fáj a lábunk, Dani pedig futott előre, hogy odaérjünk a Capitoliumhoz, mert már késésben voltunk :D Útközben ugyanis leálltunk az FBI épületénél, és azzal kezdtünk el fényképezkedni. A Viki a Capitoliumnál csatlakozott be hozzánk. Sajnos nem tudtunk bemenni, mert közölték velünk, hogy nem vihetünk be semmi kaját, se piát. Ez egy forró nyári napon volt fél 4kor, amikor mi nem akartunk megszabadulni az üvegeinktől, valamint nálam is elég sok kaja volt, így én voltam az első, aki azt mondta, hogy én kinn maradok és megvárom a többieket. 

Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a múzeumokba. Dani az indiános múzeumba akart menni, amitől annyira nem voltam elragadtatva, de mentem mindenki után :D Elég sokat elidőztünk ott. Utána pedig Patrikkal elmentünk a Mekibe, aminek én nagyon örültem, ugyanis még 1 falatot nem ettem azon a napon, és már este 6ot ütött az óra :D Aztán láttuk, hogy még nyitva volt a repülős múzeum, így oda mentünk be. Piát oda sem lehetett bevinni (mármint olyat, amit adnak a Mekiben poharas üdítőt), így gondoltam, hogy kinn maradok (valakivel...), és pár perc múlva én is bemegyek azzal a valakivel... de hát nem, mert mindenki bement, én meg egyedül maradtam ott kinn :D Pár perc múlva tényleg bementem, hogy megkeressem a többieket, miután 5 perce keringtem a múzeumban, és láttam, hogy milyen nagy, rájöttem, hogy inkább nézegetni fogom a dolgokat, aztán majd csak lesz valami. Mikor megláttam a Danit eléggé leteremtettem szegényt, de aztán ugyanúgy otthagytak :D Aztán kimentem a múzeumból, és ott volt Patrik. Vele beszélgettem, és vele is indultunk el a Fehér Házhoz. Daniék pedig kicsit lemaradva jöttek (egy kickball csapatnál ragadtak le). 

A Fehér Ház mellett volt 1 ajándékbolt, ahol lehetett fényképet csinálni. Be volt állítva 1 asztal és 1 pódium, szal úgy nézett ki, mintha mi lettünk volna az elnökök :) Eredetileg akkor ingyenes a fényképezkedés, ha 5 dollárért veszünk valamit (persze a bolt az drága volt...), de mivel nekünk volt ingyen kuponunk, ezért ingyen tudtunk fényképezkedni :D Persze jól ki is néztek minket a boltból :D Ezután megnéztük a Fehér Házat este, és el is váltak útjaink :) Patrikkal elbúcsúztunk egymástól, hiszen ez volt az utolsó napunk az USAban. Remélhetőleg Magyarországon is össze fogunk futni a jövőben :) Vikinek pedig megígértem, hogy lefényképezem neki a Niagaránál lévő összes helyes néger pasit :D