Hoover-gát, Grand Canyon és Page város körüli szépségek

Nagyon szomorú voltam, amikor elmentünk Las Vegasból, ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy elkezdődött a várva várt utunk! :) A kocsival akadtak kis gondok, ugyanis a lányok majdnem csak a legkisebb kocsit foglalták le 4 személyre. A személyek száma megfelelő volt, csak éppen a cuccok nem fértek volna bele a kocsiba. Így hát nagyobb kocsira kellett cserélnünk. Egy Chevrolet Traxot (?) kaptunk, de abban is alig fértünk el, úgy kellett bepuzzle-zni a cuccainkat. A legközelebbi Walmartban pedig bevásároltunk, megvettük a sátrat és vettük is az irányt a Hoover-gát felé.

2 óra utazás után oda is értünk, a látvány gyönyörű volt. Képek alapján jómagam nem bántam volna, ha kihagyjuk a gátat, de mikor odaértünk, nagyon örültem, hogy a lányok meg akarták nézni. Nekem semmi ellenvetésem nem volt, számomra az volt a legfontosabb, hogy a Horseshoe Bendet, Antelope Canyont és a Yosemitét lássam. A gátnál elsétálgattunk 1-2 órát, és menekültünk is vissza a kocsiba. Elég meleg volt, amit vittünk magunkkal vizet kis kulacsban, az is felmelegedett. Na meg az is, amit már újratöltöttünk. Szárazság, forróság... igen, ilyen egy igazi sivatag :D

Aztán a Grand Canyon következett, ahova kicsit később értünk oda a kelleténél. Mivel már besötétedett, nem mentünk ki a kanyonhoz, hanem felvertük a sátrunkat, vacsoráztunk és aludtunk. Az éjjel azt hittem, hogy megfagyok. Nem vagyok zokniban alvós típus, úgyhogy zoknit nem is húztam fel a lábamra. Na meg a pulcsit sem vettem oda magam mellé. A "hálózsákom" egy vékony kis pléd volt a táborból, amibe bele lehetett bújni. Én hülye azt hittem, hogy a sivatagi éjszaka meleg lesz, de földrajztudásom mégsem volt olyan kielégítő, hogy tudjam azt is, hogy a sivatagi éjszaka minden, csak nem meleg. Ekkor tanultam a hibámból, és a következő napokban mindig oda volt készítve a 2 pulcsi és 2 zokni.

Másnap reggel mentünk ki a kanyonhoz. Most ne kövezzetek meg, de 

szerintem nem olyan nagy szám az egész. Persze szép, szép, de mindenki annyira sztárolta az egészet, hogy azt hittem, hogy tényleg valami nagyon gyönyörű helyre fogok menni. Valljuk be, egy Na Pali State Parknál nem volt szebb a Grand Canyon, sőt, az indonéz Gili Menon is több könny gyűlt a szemembe. Szóval számomra kicsit csalódás volt, ámbár nem a legnagyobb, voltak nagyobb csalódások is az utazás alatt, amiről később írnék. 

A Grand Canyon után Page város felé vettük az irányt, hiszen annak a közelében van a Horseshoe Bend és az Antelope Canyon. A lányok felvetették, hogy mi lenne, ha az Antelope Canyon helyett a Glen Canyonhoz mennénk, hiszen a belépő $30 volt. Szerencsére sikerült meggyőzni őket, hogy ne hagyjuk ki az Antelope Canyont, hiszen, ha már ott vagyunk, inkább azt nézzük meg, ami egyszerűen gyönyörű. Ez volt az a pillanat, amikor végleg úgy döntöttem, hogy a következő években nem fogok elsőévesekkel utazni. Kevesebb pénzből gazdálkodhatnak sajnos, úgyhogy megértem, hogy a $30-os belépő kicsit húzós a fizetésükhöz képest. 

Amúgy a Canyon tényleg nagyon szép volt, de nagyon trükkös is az egész. Amikor odamentünk, a canyon nem volt olyan szép narancssárga, mint a színeken. Erre megszólalt az idegenvezető (csak azzal lehetett bemenni), hogy ha jobb képeket akarunk, be tudja állítani a kamerákat. Beállította, csináltam egy képet, és hopp, narancssárga volt az egész. Úgyhogy erről a helyről elmondható volt, hogy képeken sokkal szebb, mint élőben - de azért élőben sem volt kutya :)

A Horseshoe Bendet is nagyon élveztem, egyszerűen lenyűgöző volt - és igen, szebb volt, mint a Grand Canyon, haha! 

Következő bejegyzésben a Zion Nemzeti Parkos élményeimről olvashattok bővebben :)

Viva Las Vegas

Las Vegasra nem mondhatom azt, hogy már az első pillanatban is tetszett, hiszen célom az volt, hogy minél hamarabb eljussak a hostelbe a repülőtérről, és beleeshessek az ágyba. Szerencsére 1 busz segítségével elmehettem a hostelbe, 1 óra múlva pedig már fürödhettem és feküdhettem le aludni. 1 napot voltam ott, ugyanis a következő napra olyan hotelt találtam, ami 15 percre volt a Bellagiotól gyalog (ez kb. a Strip közepén van, ha nem is, legalábbis a legszebb részen), $10-ral került többe és még reggelit is adtak. Bár, hogy milyet, azt lehetne vesézni, de legalább volt valami. 

Másnap mentem is át az említett hotelembe, ahol ledobtam a cuccomat és mentem felfedezni a Flamingo hotel "egyél annyit, amennyit tudsz" éttermét. Az ebéd $24 volt a hétvége miatt, de annyit lehet enni, amennyit akarsz. Eldöntöttem, hogy mindennap ilyen helyeken fogok enni 1x. A választék jó volt, de annyira nem tartottam jónak, hogy máskor is visszamenjek. Az olasz kajáik jók voltak. A kilátás szép volt: a kertben lévő flamingók és kacsák mutogatták magukat az étkezőknek. 

Ezután a Caesars' Palacebe mentem el, amit eredetileg nem terveztem, de gondoltam, hogy mivel olyan közel van, benézek oda is. Nem bántam meg, egyszerűen gyönyörű volt. 1-2 órát el is töltöttem azzal, hogy elérjek az egyik feléből a másikba. Aztán eljött a 3 óra, amikor be lehetett csekkolni a hotelembe, úgyhogy mentem is visszafele. Ekkor követtem el azt a hibát, hogy megálltam egy utcai "itt a piros, hol a piros" játékosnál, ahol nem kevés pénzt el is vesztettem. :( Megfogadtam, hogy nem fogok "dicsekedni" az összeggel, úgyhogy ide sem fogom leírni :D De hallottam már nálamnál rosszabb esetekről is, úgyhogy nem a világvége, de jah... na mindegy, tanultam belőle, ha már nem volt elég az a sok "Eszement Játékok" sorozat a National Geographic csatornán, ahol megmutattak minden trükköt, hogy ezek hogy játszanak vele... áhh. Mindegy. A pechsorozat azonban nem itt ért véget, hanem a hotelben a fizetésnél. A szobát már előre lefoglaltam a kártyámmal, amivel nem is volt probléma, de kérték, hogy a $100 kauciót is fizessem ki a kártyával, mert készpénzzel nem lehet. És valamiért nem fogadta el a kártyát! Minden bajom volt, hiszen készpénzzel NEM LEHETETT fizetni, más kártyát pedig nem tudtam nekik felmutatni. Magyarországon meg persze éjszaka volt, a nálam meg nem volt SIM kártya, hogy felhívjam a bankot. Minden ébren lévő ismerősömre ráírtam, hogy ugyan hívják már fel anyát, de még az ébren lévő ismerőseim sem éppen a Facebookon volt :D Közben nekem meg írogatott az új ismerőm, aki Vegasban lakik, hogy kérjem a menedzsert és panaszkodjak neki, mert az működni fog - Amerikában már csak ez a módi. Én nem akartam eddig elmenni, úgyhogy mondtam egy másik pasasnak, hogy próbálja már meg a kártyámat, mert nem igaz, hogy nem fogadja el. És elfogadta! Eldöntöttem, hogy ennyi peches esemény után már nem csinálok semmit, nem megyek sehova, mert csak további szerencsétlenségek történnének velem. Ennek ellenére azért még összefutottam aznap az ismerőssel, akivel elmentünk a hotel melletti kaszinóba és megtanított az alapokra, vagyis, hogy hogyan lehet pénzt nyerni. Az emberünk nagyon mázlista lehetett, ugyanis $5-t bedobott a gépbe és $35-ral jött ki a kaszinóból, én viszont ennyire nem voltam szerencsés, bár egy $17 nekem is ütötte a markomat. Aztán ő tanított meg arra is, hogy hogyan lehet ingyen piát kapni:a vegasi kaszinókban fel-alá járkálnak a pincérnők, akik megkérdezik a játékosokat, hogy kérnek-e valamit inni. Ha játszol, akkor ingyen ihatsz, azt kérsz, amit akarsz... igen, alkoholt is. És ez a gyerek megmutatta, hogy hogy kell úgy italt kérni, hogy nem játszik az ember! Azaz bedobott a gépbe $1-t, aztán rögtön ki is kérte. Ilyenkor 1 papírt nyomtat ki a gép, amit ki lehet váltani. A bárpultnál pedig, ha szeretnél inni, akkor csak felmutatod a papírt, mondod, hogy már 20 perce várod a pincért, aztán már oda is adják az italt. Másnap, amikor mentünk végig a Strippen, így mentünk be minden kaszinóba fél literes ásványvízért :D hihetetlen volt az ember. 

Ahogy megfogadtam, 2. napon is ellátogattam egy újabb hotel éttermébe, mégpedig az Excalibur vacsorájára. Azt olvastam róla, hogy az a legolcsóbb, de ennek ellenére nagyon finomat főznek... ÉS IGEN!!! $24 volt ez is, de sokkal nagyobb volt a választék, mint a Flamingoban, és egy csomó garnélarák volt! Úgyhogy nem kérdés, hogy mit ettem egész este :D Utána nem bírtam hazagurulni :D

3. napon sajnos el kellett hagynom a jó kis hotelemet, mert megjöttek az útitársaim, akikkel a Stratosphereben aludtunk. Tudjátok, ez az a hotel, aminek egy magas tornya van és a tetején van vidámpark. Sajnos ide nem jutottunk fel, de Ágival felmentünk a hotel medencéjéhez, ami szintén elég magasan volt, de túl sokat nem láttunk a magas falaktól. 

Este pedig partira mentünk, szintén Ágival: mégpedig a The Chainsmokers partira! Az új ismerősöm szervezett be, így ingyen bemehettem az Omnia partihelyre. Az elmondása szerint a világ TOP 20 szórakozóhelyek között van, de én nem láttam :D Nem baj, jó volt! A belépő viszont hiába volt ingyenes, egy idő után megszomjaztam és elmentem 1 kis koktélt venni (max. 2 deci lehetett...), és $18 volt! Azon kívül nem is ittam semmit. Túl sokat sajnos nem maradtunk Ágival, hiszen másnap (azaz még aznap...) reggel 7kor kelni terveztünk, hogy minél korábban el tudjunk menni az autókölcsönzőhöz és mehessünk a túránkra. A Chainsmokers fiúk pedig elég későn értek oda, éjfél helyett kb. 1kor, úgyhogy csak 1 órát voltunk ott. De nagyon jó volt a buli. Íme egy videó: 

Amúgy az egész fénypontja az a pillanat volt, amikor nagyban vártuk a Chainsmokerst, a hátam mögött álló srác próbált rám nyomulni (de még nem szólított meg), aztán mikor minden elhallgatott, egyszer csak hátulról megszólaltak, hogy "HÚÚÚÚZD RÁ CIGÁÁÁÁNY" :D:D Kerek szemekkel hátrafordultam, hogy "Basszus, ti magyarok vagytok?" :D Kicsi a világ. 

Nagyon jól éreztem magam Las Vegasban, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben legalább 1x vissza fogok menni oda! :) Talán onnan repülök majd Alaszkába, ki tudja? ;) 

Indulás a táborból

Hát nézzétek, ki van itt :D Közel 1.5 hónap után végre találtam némi kis időt, hogy megírjam az élményeimet az utazással kapcsolatban :D Mióta hazaértem, már megcsináltam egy fél nyelvvizsgát, KRESZt, egészségügyit, úgyhogy már lassan kezdek vezetni is. A szakdolgozattal is már nagyon a végén járok, és egyéb problémák is bejöttek az életemben, mint pl., hogy nem indul a logisztikai menedzsment mesterképzés a Corvinuson. Úgyhogy készülhettek majd egy új blogra, amit egy idő után újból el fogok hanyagolni, mint mindegyik másikat, és majd hazatérés után 1.5 hónappal lesz erőm megírni az élményeket. Meg szeretném várni a szeptembert, hogy hátha majd akkor tudok menni mesterre, mert egyelőre Corvinuson kívül máshova nem akarok menni. Ismét jelentkeztem AIESECre, ebben az esetben már tényleg próbálok Európában maradni, amennyiben nem lesz semmi helyem decemberig, akkor pedig hajóra mennék dolgozni. 1 biztos, itthon nem maradok, mert kétlem, hogy bárki alkalmazna 8 hónapig, tanulás alatt pedig nem akarok 8 órában dolgozni. 

Na vissza Amerikába! A tábor utolsó hetei-napjai is hamar elmentek nem kevés drámával. Régen történt minden, már túlestem rajta, úgyhogy nagyon nem vesézném ki a dolgot. De sajnos bebizonyosodott a mi táborunkban is, hogy ha sok magyar van 1 helyen, akkor elkezdik fúrni egymást ahelyett, hogy összetartanának és megmutatnák, hogy milyen 1 jó nemzet. Így az igazgatónő eljutott arra a pontra, hogy a jövőben már nem akar új magyarokat fogadni, max. a Noémit meg engem, na meg a Lacit, ha meg tudja valahogy oldani. Nem voltam túl boldog, annak ellenére, hogy engem nagyon szívesen visszavár. Ezzel a visszavárós dologgal viszont voltak problémák: mivel pénzszűke van a táborban, nem kapnám meg azt a fizetést, amit eddig kaptam. Igaz, hogy csak $100-ral akar kevesebbet adni, de a több hetes tábor előtti és tábor utáni időszakot is eltörli. És persze már a repjegy felét sem kapnám meg, mint ahogy idén sem. All in all, nekem nem tetszik ez az ajánlat, és nem jelent számomra túl sok motivációt, hogy 2x annyit kell dolgozni, mint eddig kb. $800 kieséssel. De mivel nem megyek mesterre, nem lesz jogviszonyom a felsőoktatásban, már nem is kell aggódnom emiatt, hiszen nem mehetek ki az USAba konyhára dolgozni. 

Hogy ki vigyen ki a buszmegállóba, az az utolsó években már több konfliktust jelentett az ott lévők számára, és tőlem várták a megoldást, hogy hát én mégis kivel mennék ki szívesen. Mivel én nem akarok senkit sem megbántani, hogy kivel szeretnék menni, meg hát ilyet nem is tudok mondani, mert mindenkit szeretek, ezért csak feltett kézzel mondom, hogy nekem mindegy, én mindenkinek örülnék, úgyhogy jöjjön mindenki. Először a karbantartós főnök vitt volna ki, aztán David, a tábori sofőr mondta neki, hogy ő is ki tud engem vinni, mert ott lesz a táborban. 10 perces vita után eldöntötték, hogy jó, akkor David visz ki a megállóba. Elég időben elindultunk, hiszen ő is, és én is inkább ott ülünk többet, minthogy a táborban, aztán szépen lekéssem a buszt. Elég szoros ütemtervem volt arra a napra, úgyhogy nem akartam semmit sem lekésni. Ahogy kifordultunk a táborból, hallottam, hogy valami nincs rendben: defektet kaptunk! Úgyhogy David hívta is a karbantartós főnököt, aki végül kivitt a buszmegállóba. Vicces volt, mert így legalább elmondhatták mindketten, hogy elvittek a táborból :D 

3 óra buszozás után Winstedből beértem New Yorkba, ahol megkezdődött az éjszakai csövezés, hogy megvárjam a Baltimoreba menő buszt, ami hajnali 1kor indult. Rájöttem, hogy a Port Authority sem az a hely, ahol nagyon jó lenne csövezni, de hát nincs mese, meg kellett csinálni! Többen is ismernek, hogy inkább olyan típus vagyok, aki leül 1 magában, először így is tettem. De miután elkezdtek mászkálni ott a hőbörgők, fel kellett adnom ezt a természetemet és lementem az alsó szintre, ahonnan a buszom is indult. Ülőhely nem volt, viszont annál több ember. Nem kellett félnem attól, hogy megunom a magányt, mindig lehetett mit nézni. 

Amúgy nem volt olyan rossz a várakozás, és még előbb el is indult a busz. Annyian voltunk, hogy végül 2 buszt indítottak Baltimoreba. Én hülye felültem az elsőre, mikor tudtam, hogy Baltimoreban 12 szabad órám lesz. A buszon kicsit tudtam is aludni, de nem volt minden zökkenőmentes, főleg nem a busz! :D Ugyanis eléggé szétesett állapotban volt, az út felénél pedig elkezdett valami nagyon égett szagot adni, ahol felvetette a sofőr, hogy kérhetünk másik buszt, de a hétvége miatt ez több órát is igénybe vehet. Igazából én szívesen megvártam volna a másik buszt, de többség döntött: mentünk tovább! Ja, a sofőr ilyet szól, hogy igaz, hogy régi a busz, de pár nappal azelőtt sikeresen odaért Kaliforniából, úgyhogy nem lehet neki semmi baja. (szerintem meg lehet, hogy épp az adta meg neki az élete utolsó óráit, de sebaj!)

Végül kigyulladás nélkül odaértünk Baltimoreba, ahol kiderült, hogy nem adhatom le bőröndömet, úgyhogy ugrott a városnézés! Elég mélyen érintett, hogy 12 órát kell majd valahogy elütnöm egy olyan bőrönddel, aminek kerekei majdnem totálkárosak. Először elüldögéltem a buszállomáson, majd kivilágosodáskor (ugyanis hajnali fél 5kor érkeztünk Baltimoreba..) pedig elindultam a repülőtérre, ahol levártam a maradék 7-8 órát. Ahhoz képest amúgy nem volt rossz, jól megedződtem Indonézia alatt :D Aztán majdnem csaptam hozzá még pár órát, ugyanis a kapunál bemondták, hogy túlfoglalták a gépet, ezért 1 önként jelentkezőnek adnak $300-os kupont, ha elmegy a következő nap reggeli géppel. El is vállaltam volna, ha nem kupont adtak volna, hanem készpénzt, hiszen a kupont nem tudhattam, hogy mikor tudnám elhasználni a Southwestre, Vegasban pedig várt a jó kis kényelmes ágy a hostelemben. 

Következő bejegyzésben írnék Vegasban eltöltött napjaimról és bűneimről :)