Számomra az utazás legjobb része Kauai volt. Elég zűrösen kezdődött a dolog, de a végén nagyon jól jártunk vele. Drága Anyukámnak most megjegyezném, hogy ha magas a vérnyomása, akkor most zárja be a böngésző ablakát :D Bár végülis már nincs miért aggódni :D A helyzet az volt, hogy kocsit akartunk bérelni a következő 4 napra, de nem volt elegendő pénz a Niké számláján, aki bérelte volna a kocsit. Egyedül nekem lett volna pénzem kifizetni a bérlést, de mivel én nem tudok vezetni, a vezetőnek meg a számlának pedig egyeznie kell, ezért sajnos nem jött össze a dolog. Végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a szállásra és újra megpróbáljuk másnap reggel a dolgot. Volt ott egy hawaii-i pasi, aki felajánlotta, hogy ő szívesen elvisz minket kocsival a hostelhez. Gondoltuk, mi 3-an vagyunk, ő egyedül, ráadásul ő is úgy bérelt kocsit, nagy bajunk nem lehet, nagy valószínűséggel nem megölni akar. Ezért nagy vidáman pattantunk be a kis kocsiba azzal a gondolattal, hogy lassan a hostelben leszünk. A fenéket! A csávó nagyon akart venni valami kókuszos izét, de minden bolt zárva volt (nem tudom, hogy miért csodálkozott akkorákat, mert már eleve 10 óra elmúlt, ő pedig az ilyen sarki ABC-szerű boltokat próbálta nézegetni). Aztán kitalálta, hogy éhes, meg elment egy nagyobb boltba, amire én már nagyon ideges lettem, mert a legrosszabbat gondoltam. Lelépni viszont nem akartam, ugyanis már 11 óra is elmúlt, nem ismertem a várost, ha lelépek, akkor meg lehet, hogy csak rosszabb lett volna a helyzet. De szerencsére a boltozás után elvitt minket a hostelbe, ahova eleve 9re meg kellett volna érkezni. Előzetesen szólni kell nekik, hogy ha később érünk oda, és akkor az úgy okés. Foglalásnál meg is írtuk nekik, hogy később fogunk érkezni, de Gréti nem írt nekik pár nappal az indulás előtt. Úgyhogy a fogadás szeretett-teljes volt, nem tudtunk becsekkolni, kulcsot pedig nem kaptunk :D elkezdtük nézni az üres szobákat, ugyanis ilyen motel-szerűség volt. Aztán a staff szobát sikerült megtalálnunk, ahol az egyik csávó mondta, hogy melyik szoba lenne a mienk, úgyhogy szerencsére nem maradtunk tető nélkül :D Aztán le is feküdtem aludni, ugyanis már majdnem 2 napja nem aludtam.
Másnap felkeltünk, de még mindig nem tudtuk, hogy mit csináljunk - kocsink nem volt, ott voltunk egy szigeten, ami leginkább kocsival bejárható, és B tervünk sem nagyon volt láthatóan. Szerencsére még pár héttel előtte Couch Surfingen megismerkedtem egy fiúval, aki ott lakott nem messze, és kapcsolatban maradtam vele, ezért vele tudtam beszélni. Mondta, hogy ő szívesen kibérli nekünk a kocsit és elvisz minket hétvégén, körbemutogatja a szigetet, de hétfőre és keddre nem tud minket bevállalni sajnos. Mi örültünk nagyon neki, egyből igent mondtunk. Pénzügyileg is jól jött ki, mert $360 helyett fizettünk neki $68-at, mert volt valami szerződése az autókölcsönzővel, nem kért biztosítást a kocsira, és még 25 éves is elmúlt. Na meg volt egy ingyen túravezetőnk, aki mindent megmutatott a szigeten, és egy csomó helyen megálltunk fényképezkedni.
Hétfőn úgy döntöttünk, hogy a Na Pali Coast State Parkba megyünk vissza, ugyanis vasárnap a fiúnak nem volt kedve feljönni velünk oda. Elmondása szerint 2 másik német Couch Surfinges embert is felvitt, aki a 2 mérföldet 3 óra alatt tette meg, őket megvárta, most viszont nem volt kedve várni - meg is értettem. Nekem annyira nem tetszett az ötlet, ugyanis az a hely szintén kocsis hely - a legközelebbi város 10 mérföldre volt a túraútvonaltól egy út végén, ahova csak a turisták járnak. A hétfőnk azzal kezdődött, hogy elmentünk a városba busszal reggel hajnali 7kor. A városban elkezdtünk sétálni, és nekiálltunk stoppolni. USAban nem megengedett a stoppolás, de hát nem volt mit tenni, és a srác is mondta, hogy stoppoljunk nyugodtan. Egy idő után sikerült is a stopp, és elég közel el tudtak minket vinni. A ledobási hely és a túra kezdete között viszont 2 mérföldet még kellett gyalogolni. És hoppá, megjött a hurrikán hatása, elkezdett szakadni az eső, de úgy Istenigazán. Beálltunk egy kis bódé alá és vártuk, hogy valahogy aláhagyjon az eső és fel tudjunk menni. Egyszer csak jött egy ember és kérdezte, hogy felmegyünk-e túrázni, mert le fogja zárni az útvonalat, ugyanis a sok esőzéstől veszélyessé vált, valamint az egyik folyó is annyira megáradt, hogy nehezen lehetett átmenni rajta. Mi viszont úgy voltunk, hogy 3 óra odaút után nem fogunk csak úgy visszafordulni, úgyhogy felmentünk. Szerintem nem volt annyira vészes az út, még otthon vettem egy túraszandált a Deichmannban, amiben annyira nem hittem, de kiderült, hogy nagyon jó volt. Úgyhogy nem csúszkáltam, bármilyen sáros és csúszós volt az út. Amúgy az adrenalin tombolt bennem, ugyanis az út a hegy szélén volt, ha rossz helyen csúszik meg az ember, akkor szépen leesik a hegyoldalról bele az óceánba - túlélés 0%.
De megcsináltuk! Amúgy a túraútvonal hossza 11 mérföld volt, ebből mintha 4et lehet lemenni, a többihez viszont engedély szükséges. A 2. mérföldnél volt viszont a megtelt folyó, úgyhogy annál visszafordultunk. Voltak ott profi túrázók is bottal, meg mindennel, az egyik átment 2 bottal, de ő is elesett a folyó közepén - hát akkor mi lett volna velünk, akiknek se botjuk, se semmijük nincs :D
Aztán jött a visszaút. Én azon a véleményen voltam, hogy visszafele sokkal könnyebben találunk valakit, aki elvisz a legközelebbi városhoz - hát tévedtem. És pont azért, mert csak turisták voltak ott, akik miért vennének fel stoppolósokat, amikor nekik is kell fizetniük a bérelt kocsiért, stb. stb. Úgyhogy egy hosszú út előtt álltunk. Ráadásul Niké és Gréti nem nagyon segített az elején a stoppolásban, mert szerintük úgysem vesz fel minket senki, mert nincs hely a kocsikban. Egyrészt igazuk volt, mert 3 embert nehezen vesznek fel, de nagyon sok olyan volt arra, ahol csak 2en ültek a kocsiban. Aztán egyszer jött egy nagyobb kocsi trailerrel, akkor már segítettek a lányok is, és lám, megállt a kocsi! Úgyhogy nem kellett legyalogolni a legyalogolhatatlan 10 mérföldet, mert elvittek kocsival :D Hihetetlen volt.
Úgy érzem, hogy nem lett volna ennyi élményünk a szigeten, ha sikerült volna kibérelnünk a kocsit. Nem biztos, hogy megismertünk volna egy olyan nagyszerű embert, mint a Couch Surfinges fiú, és a stoppolásban sem lett volna részünk - valamint a traileres utazásban sem :D
Szeptember 1-én mentünk tovább Mauira, a következő szigetre. A gyomorgörcs bennünk volt a kocsibérléssel kapcsolatban, de Niké számlájára megérkezett a pénz, úgyhogy kicsit nyugodtabbak lettünk. Kár volt. Hogy miért, folytatás a következő bejegyzésben! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése