Utazásom 2. napján került sor a 10 órás buszutamra Bostonból
Washingtonba. Már pár nappal előtte irtam a Málnákra, hogy lesz-e olyan
elvetemült, aki szintén ilyenkor megy ezzel a busszal, és volt! :) Igy ismertem
meg Patrikot, akivel később Washingtonban is járkáltunk. A másik gyerek a
munkatársa volt, Benjámin.
Mire odaértem a South Stationre, már ott állt a Patrik és
várt. Ők már 7kor beértek vonattal, úgyhogy elsőnek tudtak sorba állni a 8:15ös
buszra. 8:15kör viszont jött 1 emberke, és mondta, hogy 9:40kor fog indulni a
buszunk. Na mondom faszaaa... a Patrikék eléggé fáradtak voltak 1 adag bulizás
után, úgyhogy annyira nem voltak beszédesek. Elmentem Mekibe meg WCre, igy a
reggelit is meg tudtam oldani.
1.5 órás késéssel el is tudtunk indulni. Emeletes buszunk
volt, és annyira szerencsések voltunk, hogy a tetejére tudtunk ülni, ráadásul
legelőre! :) Ezt Philadelphiában újból átgondoltuk, hogy szerencse volt-e,
ugyanis nem tudtuk annyira kinyújtani a lábunkat. Ezt azonban 1 csaj
megmutatta, hogy hogy kell csinálni, aki fogta magát, és feltette mindkét lábát
az ablakra :D Néztünk rendesen, a Patrik is mondta, hogy már rég megcsinálta
volna, csak azért nem akart ennyire bunkó lenni... erre idejött 1 idegen csaj,
beült a jó édes háromszögünkbe, és felteszi a szőrös lábait az ablakra :D
(ráadásul a nagyon rövid nadrág volt rajta...). Ráadásul próbált minél
feltűnőbb lenni a telefonjával, meg amúgy mindennel.
Washingtonba több, mint 2 órás késéssel értünk oda.
Megbeszéltük Patrikkal, hogy következő nap mikor találkozunk, aztán el is
búcsúztunk egymástól. Eléggé fáradt
voltam, mert a buszon nem tudtam sokat aludni, és még Washingtonban is várt rám
egy fél órás metrózgatás.
Le is mentem, hogy vegyek jegyet. Hát Washingtonban nem 1
álom a jegyvétel, ezt megmondhatom... Bostonban is vacakodtam 1 sort, mire
megvettem 1 jegyet, de Washingtonban 10 percet álltam a gép előtt, hogy mi a
fenét kell csinálni. Persze senki sem volt ott, hogy tudjon segiteni... végül
odament 1 másik géphez 2 emberke. Hallgatom, hogy a csaj "kurva
anyád"-ozik, "anyja picsáját"-ozik... na mondom ezek magyarok :D
oda is mentem hozzájuk, köszöntem nekik, a srác kicsit rendesebb volt, ő
mosolygott, de a csaj ilyen tök flegmán rámnézett, kb. azzal az
arckifejezéssel, hogy mit akarok én ott tőle... hát mondom nagyon normálisan
fogadja az embert... úgyhogy ott is hagytam őket, mert éreztem rajtuk, hogy nem
lesz ott kooperáció :D
Végül valahogy sikerült megvennem a jegyet, és már indultam
is, hogy felszálljak a metróra. A kijáratnál viszont nem tudtam először
kimenni, ugyanis nem töltöttem fel elegendő dollárral a kártyám :D akkor jött a
kérdés, hogy hogy kell feltölteni :D szerencsére látszott rajtam eléggé, hogy
kétségbe vagyok esve, úgyhogy oda is jött az egyik emberke és segitett
feltölteni a kártyát, és mehettem is ki :)
Mikor mentem ki, pont akkor jött Bryce. Hazamentünk,
megkaptam az óriás matracomat, kicsit gépeztem, és elég későn feküdtem le :D A
matrac tetszett, mert átlósan is tudtam feküdni. Bryce pedig nagyon rendes
volt, adott kulcsot a lakásához, teljes hozzáférést engedélyezett a hűtőhöz,
mondta, hogy akármennyit ehetek onnan, meg akármennyi kólát ihatok, meg amit
találok, nyugodtan megehetem/ihatom. Persze ennek ellenére próbáltam magam
visszafogni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése