Eljött az utolsó fél napom Washingtonban. Bryce megígérte, hogy elvisz George Washington házához, ugyanis már ő is elég régen volt ott, és látni akarta. Így, mikor reggel felkeltünk, bepattantunk az autóba és mentünk ki Mt. Vernonhoz. 15 dollár volt a jegy, amit kicsit sokalltam, de benn rájöttem, hogy tulajdonképpen megéri, ugyanis körbevezettek a Mansionben is. Nagyon nagy területen lakott Washington, sajnos nem volt túl sok időnk, hogy mindet átnézzük, így csak végigfutottunk a területen, aztán mentünk is vissza a házhoz, hogy körbevezessenek. Utána pedig mentünk is haza, ugyanis fél 1kor már indult is a buszom New Yorkba, amihez még oda is kellett érni. Bryce nagyon rendes volt, ugyanis kocsival kivitte a táskáimat a metróhoz. Én sajnos kimaradtam a kocsiból, ugyanis a csomagtartó elég kicsi volt, így nem fért be a táskám. Helyette betette a mellette levő ülésre, ahova én már nem fértem oda. A csomagtartóba meg VALAMIÉRT nem akartam bemászni :D
Ebben az esetben nem kérdezgettem végig a Camp Leaderses csoportot, hogy ki megy még ugyanazzal a busszal - gondoltam, nekem is jól jönne egy kis magány, ráadásul az a magány is csak 4 órán keresztül tartott. A buszon sikerült egyedül ülnöm, és még a net sem működött olyan rosszul, mint a Boston-Washington közötti buszon. Azt viszont felfedeztem, hogy előttem szintén 1 Camp Leadeses csajszi ült, de csak akkor szólítottam le, amikor már New Yorkban leszálltunk. Mint kiderült, ő Angliából jött. Kicsit fura is volt a pólója, ugyanis sokkal hosszabb volt az ujja, és kicsit más volt a póló anyaga is.
New Yorkban az első teendőm az volt, hogy eljussak a hostomhoz. Lementem a metróhoz (a new yorki metrót úgy képzeljétek el, hogy leginkább csak lépcsők vannak, így le vagy szarva, ha épp nagytáskákkal kell lemenned... ráadásul az emberek is leszarják, hogy milyen cuccal vagy, és még végig is nézik páran, hogy hogy szerencsétlenkedsz a nagy bőrönddel :D ), próbáltam venni egy metró heti jegyet, ami 29 dollár volt. Hát persze, hogy Dórikának csak 20 dollárosai voltak, erre a 40 dollárra elkezdett kiabálni a gép, hogy márpedig 6 dollárnál többet nem adhat vissza. Na mondom faja :D de szerencsére mögöttem volt 1 aranyos lány, aki fel tudta váltani a pénzem, így tudtam venni metró kártyát is :)
1 óra alatt oda is értem Jackson Heightre, ahol a hostom lakott. Amikor kérdeztem, mondta, hogy nem veszélyes a környék. Amikor elindultam 1 irányba, és jött velem szemben a sok mexikói, meg egyéb dél-amerikai népcsoport, kissé megijedtem :D A félelmem oka ugyanis az volt, hogy nem nagyon láttam közöttük szőke hajú, fehér bőrű emberkét, ráadásul nem kicsi feltűnést keltettem a sok cuccal magamon. Ez volt este 8kor. Aztán kiderült, hogy szépen elindultam a másik irányba, és már jó pár utcát visszasétáltam (mégpedig 10et). Fordulhattam vissza, aztán 1 rendőrtől kérdeztem meg, hogy mégis merre kellene menni. Aztán kiderült, hogy amikor lejöttem a metró lépcsőjén, simán csak jobbra kellett volna elfordulnom, és már láttam volna az utca nevét. Na nem baj, legalább megtapasztaltam, hogy milyen a kolumbiai negyed New Yorkban :D
Minával már rég megbeszéltük, hogy hogy jutok be a lakásba - a kulcs 1 cserép alatt volt, egy másik kulcs pedig a lábtörlő alatt. Ő sajnos nem tudott akkor otthon lenni, azt ígérte, hogy majd később ér haza este. Viszont este vártam, vártam, de nem volt sehol, én pedig korán le akartam feküdni, hogy másnap fel tudjak kelni, hogy elmenjek Dóriért, aki fél 5re ért be New Yorkba. 11kor feküdtem le végül, de úgy, hogy a lámpát égve hagytam, hogy ha jön Mina, akkor ne aludjak olyan mélyen. 2kor felébredtem, de még mindig nem volt sehol, így úgy döntöttem, hogy lekapcsolom a lámpát, másnap pedig viszem az egész cuccomat a Niagarához. Eredetileg csak 1 táskát terveztem vinni, amiben benn volt a napi váltóm.
Így vége is volt a napnak :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése